2013. június 17., hétfő

A 888-as Speciális Elithadosztály jelentése

A bolygót a polean-idősíkban közelítettük meg. Az aktuális helyzetben a következőket találtuk.

A Szoláris gyűrűben a fizikai síkon 3+1 lakott bolygót találtunk. Az a +1 egy mesterséges bolygó önálló hajtóművel, rendkívül kifinomult védelmi és rejtőzködő technológiával lehet felszerelve, felkutatására a 888-as Speciális Elithadosztály nincs felkészülve, javaslom a 969-eseket ebből a célból bevetni.

A +1 bolygónak lehet valamilyen sérelme a célbolygó szomszédjával, akiknek lakóiban a saját hadseregünk egységeinek jelzésere ismertünk az ősi irataikban, minden bizonnyal ők majd a mi jelenszegmensünkhöz képest a jövőnkből a múltunkba érkezhettek és önálló kultúrává nőtték ki magukat.

A másik bolygó távolabbi elhelyezkedése lehetővé tette a kapcsolatfelvételt. Megtudtuk, hogy kiterjedt rovarinvázió van készülőben, amire igyekeznek felkészíteni a többieket is, de a viszonyuk ellenséges azzal a néppel, akik mibelőlünk keletkeztek és meghatározhatatlan azzal a mesterséges bolygóval, aminek nyomait észleltük. Az ő elmondásuk szerint az a mesterséges bolygó egy szakadár nagyúr lehet, aki a csapatával egy vita okán eltávozott, gyanítjuk, hogy a jövőből érkeztek vissza, de a céljaikról még nem rendelkezünk kiterjedt információkkal. Ez a bolygó a Marr-duke nevet viseli és lakói igen magas szintű ismeretekkel rendelkeznek a tromma-szerű technológiában. Gyanítjuk, hogy a mi jelenszegmensünkhöz képest a közeli jövőben rendelkezni fognak nukleáris technológiával.

A Treanna-protokoll értelmében nem avatkozhattunk ebbe az ügybe bele, ám megkezdtük a készülődő rovarinvázió elleni felkészülést és két szakaszt dobtunk le a majdan Föld nevet viselő bolygóra. A bolygón élénk élettevékenységeket észleltünk, ám a technikai civilizációkkal szemben lakói - akik hasonlítanak az emberszerű humanoidokra, ám hosszú csúcsos fejük van - erős ellenérzéseket táplálnak, ami miatt a többiek felől megvetést tapasztaltunk. Nekünk ilyen érzéseink nem keletkeztek, nagyon barátságosak voltak, megértették a problémát és szívesen rendelkezésre bocsátottak egy általuk lakatlan szigetet abból a célból, hogy a bázisunkat kiépíthessük.

A Speciális Célhadosztály újabb idősík-ugrást hajtott végre.

A triallanea-idősíkba érkezve drámai változásokat találtunk.

A Marr-duke bolygónak nyomát sem találtuk, a kutatóegységek azonban találtak egy aszteroidaövezetet, ami minden bizonnyal a bolygó maradék-törmeléke lehet. A Föld szomszédnak eltűnt a légköre, ám a Föld - feltételezhetően a ledobott két szakasznak köszönhetően - túlélte azt az eseményt, ami bekövetkezett.

A bolygókörüli pályákon megkezdtük az elemzést.

A sziget mellett a tengerben egy kiépített Atlantisz-típusú bázisra leltünk, mely paszív üzemmódban a tenger alatt pihent. Maga a sziget fejlettsége közel sem érte el azt a szintet, amire számítottunk, így a kapcsolatfelvételt nem valósítottuk meg.

A bolygón emberszerű humanoidok élnek, az előző lakókról semmi nyom nem árulkodik. Feltételezhetően a szomszédos bolygó lakói-túlélői menekülhettek ide és keveredtek össze azokkal - köztük a mi két szakaszunk leszármazottaival - akik lenn éltek, ami közben homogén bolygószintű népességgé vált. Mivel sem a technológiájuk, sem az általunk megfigyelt politikai helyzet nem indokolta a bolygóra történő leszállást, kiépítettünk egy bázist a bolygót kísérő holdon (ami az előző ugrásunkkor még nem volt ott), hogy figyelje az eseményeket és visszatértünk a saját időszegmensünkbe a Shauker Flottához.



Csetepaté utáni rendrakás

The Closer



Elmondom hogy volt, amikor kevés időm volt rá.

- Ki itt a Főnök?
- Én.
Gombafelhő...
- Ki itt a Főnök?
- Én.
Újabb gombafelhő.
- Ki itt a főnök?
- Öööö... Te!
Kollektív tudat scan
- Na jó, akkor az a fickó/luvnya a Főnök. Csá!

Elmondanám szívesen most hogy lesz, csak nincsenek ilyen irányú tapasztalataim.



Első flottaérintkezések

Boro Kippa Reada



Az indulási parancsrezgés után már mindenki harcra éhes hangulatban várta a megérkezés utáni első hadműveleteinket. A legharciasabbak hajóikkal előre mentek az első vonalra, ami nálunk különösen nagy rang és csak az arisztokrácia privilégiuma.

Így vesztettük el a nemesi réteg nagy részét mindjárt az elején. Aminek páran titkon még örültek is, örömmel nyugtázva a tényt, hogy a mi általunk valóban nemeseket nem engedték oda az első vonalra és így ők léptek előre a flottahierarchiában.

Amikor észleltük azt a fekete flottát, mindenki izgalommal figyelte az idegen technológiát, a formát és a hangulatot. Brabar, a flottaköltő- és énekes, valamint nemesbecsű lantművész a következőképp örökítette meg dalban az élményt, ugyanis ő azon kevesek között volt, akik túlélték a rohamot.

S rezdültek a hangok, melyek a csend álcája mögé bújtak és a Nagy Feketét semmi sem különöztette meg a sok Kis Feketétől. Hirtelen bukkantak fel, mint gyorgyómadár mikor lecsap a láp tündöklő tengerében a hármas naplemente rikta fényízében. A sok feszülő harcra hívó energia zabolázatlanul áradt a nem tudjuk hova, mert amikor felbukkantak azok a kis kötelékek, olyan sokan voltak, hogy nem láttuk a nagy hajókat. Dicső nemes ifjaink és leányaink, kiket talán enyhén túlzóan a ritmus forrásának titulálnak, elvesztek a semmiben. Még nyomuk se leltük, így dicső vezérünk ritka fondorlatos módon békedelegációban gondolkodik, mi semmi esetre se a megadás jele, mert büszkén megyünk oda. Talán így azok a nemesek is eltűnnek, kik még vannak és visszajöhet a nagy-kollektíváról álmdók álma.

Dera Bamba Dores Tia Manna de los Boro Herceg az első csatavesztés után úgy vélte - mivel a fekete hajók nem mozdultak, hogy nincsenek is fekete hajók. Aztán lassan összerendeződtek újra és felvették a már előzőleg ismert csatahajó méretet. Elképesztő harcmodor. A nagy hajókat nem lehet kilőni.

Az esélyek latolgatása után arra az eredményre jutott a Tisztelt Öregek Nagytanácsa, hogy ez a mi esetünkben a nullával egyenlő, így a megmaradt nemesekből azonnal magasrangú békedelegációt indított el a Fekete Hajók irányába.

Azt láttuk, hogy a hajót fogadták, azóta nincs hírünk róluk.

Várunk.

--------------------------------------------------------

Wada Gremma! Wadaaaa!!!



Tisztelt Császárom!



Megkezdtük az első harci érintkezést a fekete hajókkal, hogy leteszteljük mit tudnak. Valójában az igazság az, hogy az érdekel minket, mi mit tudunk ugye, amióta eltűntek a vetélytársak és egyedül maradtunk abban a szép galaxisban már egy ideje.

Sajnos eredményre nem jutottunk, mert akárhogy lőttük őket, nyomát se észleljük találatoknak, valami erőtér elnyeli a tűzerőt. Ellenben ők valamilyen vizuális fényforrással, aminek az erdetét nem tudtuk beazonosítani, elkezdtek ránk világítani. Állunk velük szemben, néha rájuklövünk, hogy azért ne ácsorogjunk már itt csak úgy, még megszólnak minket.

Észleltük még egy helyi hajó jelenlétét, mondjuk annyira nem volt nehéz kiszúrni őket, az elemzések szerint véletlenül keveredtek oda. De mint tudjuk véletlenek nincsenek, úgyhogy lehet, hogy még hallunk róluk. Addig rendületlenül álljuk a fényeket! Méltóan büszke flottánk régi nagy hírére.

Jelentésem befejeztem

Wada Gen Sier Bumtzli



Védelmi állások felvétele

Shauker Átszervezés




Eredeti elképzelés szerint a Shauker Flotta végezte volna a harci és a rendfenntartó tevékenységet is, ám a galaxis itt élő lényei jelezték igényüket arra, hogy a műveletekbe ők is bekapcsolódjanak.

A helyzetelemzés után a Vezérkar arra a megállapításra jutott, hogy amennyiben ezek a lények hajlandók arra, hogy közös legénységet állítsanak fel magukból az eddig megszokott homogén helyett, akkor sokkal alkalmasabbak bizonyos célfeladatokra, mint azt bárki is gondolta volna az ő vonatkozásukban.

Így a 1.Sh Hadsereg megszabadul néhány olyan feladattól, ami szétosztotta volna a Flottáinkat, egyben építő jellegű kapcsolatfelvétel lehetőségét teremtette meg azáltal, hogy ennek a közös legénységnek teljes jogú tagjává válik egy harcászati tiszt is, akit mi jelölünk a saját tisztikarunkból.

A harcászati tisz csak akkor veszi át a hajó irányítását, ha harci helyzet áll elő. Ő koordinálja az erre ideérkező szükséges shauker hajókat és vezeti a harci műveleteket. Amint a közvetlen harci helyzet már nem áll fenn, a mindenkori hajó kapitánya újra az illetékes.

A shauker műveletek így kifelé védelmi jellegűekké, befelé rendfenntartó műveletekké válnak. Néhány bolygón felmerült az igény arra, hogy azokat a szabadcsapatokat és kalózokat, akik zavarják a békés kereskedelmet és hajóforgalmat, számoljuk fel.

A 444-es Speciális Hadosztály ezért ezeket a feladatokat megkezdte.

A 666-os Speciális Elithadosztály megkapta az információkat egy Föld nevű bolygó koordinátáiról. A helyszínre érkezése pillanatában felállítottunk egy hasonló tér-idő-xXx-xxx erőteret, amely lehetetlenné teszi azt, hogy bárki, aki e szint alatt ártó szándékkal közeledne, célját soha ne érje el.

A fogadóegységek felkészültek az Arany Sugár szétterítésére.


Rendszerkizárás

Siker pénz nők csillogás




A KFT célzászlóalj küldi ezt a kódolt jelentést a Vezérkarnak:



Az ember néha filmszínházba vágyik,

ha az egész ölet az idegzetére mászik.

Rámfér már a mozi nagyon,

hogy ki ne ugorjak az ablakon.


Gondolatban most én vagyok a főhős,

aki nagy és szép és általában győzős.

A szerelmi jelenetek pedig felcsigázzák a kedvemet.

Ó-ó-6-ó-ó!


Siker, pénz, csillogás a mozivásznon.

Pucér nők s annyi más érdekes.

Siker, pénz, csillogás, ez az álmom.

Moziba járni érdemes.


Lövök, rúgok és a pénzemet szórom,

a többi színészt gyakran megpofozom.

Nyelem a whiskyket, aprítom a miszliket.

Ó-ó-6-ó-ó!


Siker, pénz, csillogás a mozivásznon.

Pucér nők s annyi más érdekes.

Siker, pénz, csillogás, ez az álmom.

Moziba járni érdemes.


Ülünk a széken és bámuljuk a filmet,

előttünk pereg egy elvarázsolt élet.

És amikor véget ér,

jót szórakoztunk a pénzünkért.

Ó-ó-ó-ó-ó!


Siker, pénz, csillogás a mozivásznon.

Pucér nők s annyi más érdekes.

Siker, pénz, csillogás, ez az álmom.

Moziba járni érdemes.


Copyright: az itteni közzétételt nem engedte meg senki


Holo-visszaállítás

Lant



Na figyelj ide te Köcsög!



Először is lököm az előnyeidet. Bazi jó orvosok vagytok, jók vagytok a tudományban, a kutatásban... latiatuc milyen előny, ha az ember szeret mindent érteni? Ezeken a területeken tuti befutók is lehetnétek, ha most nem lenne kicsit sok megértenivaó egyszerre.

Ezért azok, akik maradtak a szívük által sugallt (ez tényleg ilyen hatást kelt náluk) ösvényen, nem zavarodtak össze a sok mindenféle dimenzionális információk tömegében, hanem... na jó nem pofázok sokat.

Mindenkinél tudom, mi volt az eredeti szándéka, mert egy valóság-sztorit kapott, amiben krolátlan hatalomra tehetett szert. Persze ez nem a valóság volt, de ügyes trükk volt azt csinálni belőle.

Ha mond még Nektek valamit egy Quetzal nevű bolygó, akkor legyetek hálásak a lakójának, hogy volt töke - a bandából egyedül neki - idejönni.

Te meg Köcsög, spirális ívben húzol be a nádasba, amikor a lufitrónodat kidöfik egy titkos pillantással és mire visszajössz, pont olyan világot találsz, mint ami a beetetődumád.

Na mindegy, genyó lényekkel lehet genyózni, ha saját mikrokrönyezeti szabályokat hozok és azt elnevezem 'Játéknak', ugyanis mi a genyózást nyomjuk mélyen el és igazán hálásak vagyunk Nektek, hogy lehetővé tettétek, hogy ezt szabadon (korlátozás nélkül) a Felszínre hozhassuk, de csak Veletek!

Erre jó ez a kocka, amit láthattok magatok körül. A kockán kívül az történik, hogy gyakorlatilag leradírozzák a Lantot a civilizációs csillagtérképről (ahogy tanultuk, ugye) és mindenki azt hiszi, kifingott az egész banda, hiába integettek és üvöltöztök, az csak a nézőknek vicces.

Na húzás vissza melózni! Izzasztó ez a Valóságshow...



A Lanti háborúk

Lyra



A lanti helyzet bonyolultsága külön nevet kapott és 'háború' besorolásba került, ami itt tartózkodásunk alatt először fordult elő. Az erős di-gan rezgések szétbontása és elemzése után meglepetésünkre a saját világunkból induló energiákra ismertünk. Van néhány anomália otthon, valószínű, hogy ilyenekkel lehetnek kapcsolatban, tehát nem kizárt, hogy néhánynak a forrása lanti tevékenység.

A di-gan elemzés során észleltük azt, hogy ez a széria már képes elérni a kristály-szintet, ami nagy veszély a fölső világoknak, mert így át tudnak oda is terjedni. A terjedés mértékéről nincsenek pontos információk, ám a Hadsereg vezérkarának fel kell készülnie arra is, hogy bizonyos egységeket a fölső világokba is felküldjünk, hogy tisztázhassák a helyzetet az égi lakókkal történt kapcsolatfevétel után.

A Lanti háborúk sajátosságai közé tartozik az, mintha egy fölső világ - mint otthon az oriál-klán kísérlete volt - korrdinálná az itteni cselekményeket, a lanti lények pedig szinte rabszolgaként dolgoznak nekik, ám az együttműködésük során megfigyeléseink szerint luxuskörülmények között. Az oriál-klán mindenhova szegénységet vitt, mivel minden energiát elszívtak a célterületekről, itt ezt megfigyeléseink szerint büntetésre, befolyásszerzésre és zsarolásokra használták.

A tábornoki kar arra a megállapításra jutott, hogy itt kiterjedten bonyolult holografikus szintű beavatkozás szükséges, ezért csak akkor kezdte meg a műveleteket, amikor már megjelentek az arany-ezüst és ezüst-arany istenek az őket fogadó papokban.

A lanti térség sajátossága, hogy a saját valós-idejükben teljesen békét átlagos világoknak számítanak. Bár van katonai erejük (nem a mi viszonylatunkban értendő) a szövetségük ezzel a fölső szférával rikta hatalomhoz juttatta őket, amivel élnek is, ám nem a saját idejükben. Tér-idő ugrásokkal más időkben (és terekben is) folytatnak hódító műveleteket, amik békéseknek néznek ki, mert már nem katonai, hanem - a fölső szférák behatásainak köszönhetően - gazdasági eszközökkel szereznek új területeket.

A flottáink megjelenése ezért várhatóan nagy pánikot és felháborodást fog okozni, mert a tömegtájékoztatás is a kezükben van. Rendkívül kiterjedt és magas szintű mágikus tevékenység jellemzi őket, mellyel az életszférák jelentős részében már vezető pozíciókat építettek ki. Mivel érzékeltünk békés, illetve arra törekvő erővonalakat is, papjaink arra a következtetésre jutottak, hogy az ellenséges infrastruktúra is jól használható a számunkra, ha okosan közelítünk hozzá.

Felmerült az igény - mivel itt nekünk is van tanulási lehetőségünk - hogy az egész Lant Térséget helyezzük át egy zárt világba és ott kezdjük meg velük a Játékot, ám ehhez a jelenszegmensükből el kell őket távolítani, hogy majd a Játék után az akkori állapotot másolhassuk vissza.

Az istenek válaszát várjuk, mert valós időben ebből csak annyi lesz érzékelhető, hogy hirtelen előnyükre változnak. Ám a jelenszegmens-töredékekben a shauker flotta egy pusztító hajóhadként fog megnyílvánulni. A jelenszegmens-töredékek által keltett torrenek karmikus takarítása ezért kiemelt feladattá lépett elő.



di-gan

Isteni sugallatok szavakba fordulása



Az, hogy ki isten, még azok számára is rejtély, akik azt gondolják, ők Ő.

Isten az ebben a Világban, aki az Első És Utolsó.

Az Isteni Csatorna kiépítése megtörtént és hamarosan átfordul a fizikai síkra is.



Az, hogy 'mit', az függ Tőlem.
A 'hogyan' függ Tőled.

Ha Önmagam szétosztom egy férfias jellegű arany és egy nőies jellegű ezüst Sugárra és Önmagamhoz szólok Én-Te szerkezetben.



Az, hogy valaki 'választott nép', az sokféleképp értendő. Akik úgy értették, ahogy a Vezető Sugár sugallta, azoknak is más a gyakorlati megnyílvánulás és azoknak is, akik továbbfordultak a dualitás szélsőségei felé.

A ci-gan célja az volt, hogy testet adjon az Egyik Irány Sugarának.

A di-gan célja az volt, hogy testet adjon a Másik Irány Sugarának.

Akárki nem lehet ilyen test, ezért a Próbák kemények.



Mivel nem csak Két Irány van, mások is megjelentek. Hogy mikor, annak csakis stratégiai okai vannak, talán hogy kedvező pozíciót biztosítsanak azoknak, akik most érkeznek.

Minden reláció megtalálható a Te életedben a saját kapcsolataidban. Ebből is megértheted a helyzetet. Akik ezt olvassák, alapvetően kétféle karakterek:

1. Olyan nulláról induló társaink, akik biztonsági okokból az utolsó pillanatkoban emelkednek és itt kapják meg a "térképeket".

2. Azok a harcosok minden oldalon, akik közben valósidejű harcot folytatnak és innen szereznek be aktuális információkat.



A harc nem tetszett az Isteneknek, ám a digitális világ rendkívül széles lehetőséget adott a tanulmányozásra és a fejlődésre.

Az, hogy Isten földrengéssel, meteorral változtat valamilyen helyzeten, és/vagy olyan magas szintre felavatott emberek által, akikben ő testesül meg... az MINDEGY.

Az nem mindegy, ki hogy él a Feladatával járó hatalommal vagy hogy él vele vissza.



Az egyéni szint számunkra a fejlődés egyik iránya.

Akik eddig isteni hatalom-töredékekkel rendelkeztek hittek valamit. Ha ez a hit azonban nem abból ered, hogy mit akar isten Minden Értelemben, hanem csak a ő értelmezésében, az egy állapot. Ám hogy mi a realitás, az lehet két külön dolog. Minél szélesebb ez a Különbség, annál nagyobb a bukta.

Aki tudja/érzi, hogy ő 4 az 1-ben, semmivel sem különbözött eddig attól az isteni szinttől, ahol eddig volt, ám mostantól egy másik isteni szintre lépett.



Ha Istent keresed, nem kell hozzá közvetítő közeg.

Azok mind Külső Hangok és ki tudja, milyen értelmezés képezi az alapját. Te nem tudhatod, hisz azért mentél oda, ahova.

666 Pakal Király. Ő szolgáltatja ebben a periódusban az Új Vezető Energiát.



Androméda fellélegzik

Andro Édi



Száll alá valami égi bigyó

Na wazze, ez egy kígyó

Nem megy ez el magától

Átok lehet ez a babámtól



Ha hamis a baba

Ki beszopja, ő baja

Bár az hogy ki és mi hamis

Gondolkodom magam is



Az értékrend lehet a hibás

Ha változik lesz is sírás

Mikor lehull a Nagy Köd

Minhdenki csak rökönyöd



Alakulnak ki a párok

Csak itt másképp vannak a számok

Én otthonról csak kettőt ismerek

Így minden lénybe ezt nevelek



Ám lassan feldereng mi is az hogy 'fejlett'

Ha körbenézek

Vajon ha tükörbe nézek, az állapot a 'dermedt'?

De előbb igyekszem minél nagyobb hatalomra, amit az anyagi javak halmozásával látok CSAK biztosítani, de előbb pisilek


Shauker támadás az Andromédán

Csapásmérés




A shauker flotta vezérkara arra a következtetésre jutott, hogy inkább a galalxis kollektív tudatához fordul és ehhez Thot isten segítségét kéri. Az összekapcsolódás után kiderült, hogy ezek a lények a felszínen egészen másról beszélnek, mint ahogy a mélytudati szinten gondolják. Ezért közvetlen tudati összekapcsolódást hajtottunk végre a hozzánk közelálló rezgésű isteni csoportok felé. Amikor rácsatlakoztunk a kollektív tudatra, onnan már egészen konkrét kérések fogalmazódtak meg.

Ennek a kérésnek eleget téve a 388-as és 922-es Hadosztályok, valamint a BRO és KFT Célzászlóaljak elindultak azonnali megsemmisítési paranccsal az Androméda galaxis felé.

A BRO célzászlóalj tökéletesen hárította el a zavaró rezgéseket, amik különösen erősek voltak. A KFT célzászlóalj megkezdte a rezgések analizálását és átprogramozását. Ezek után azonnal el is indíttták a célforrás felé, ahonnan a ci-gan rezgések szolgáltatták a teljes itt lévő ci-gan kolóniák számára a spirituális háttértámogatást.

Amikor a zavaró rezgések eltűntek, megkezdtük a forrás felderítését és 3 bolygóra találtunk. A bolygók körül erős erőterek voltak észlelhetők, amiket már könnyedén áttörtünk. A 388-asok megkezdték a bombázások előkészületeit. A teljes analizáció során megállapítást nyert, hogy egy drenia-kapuhoz hasonló féregjáraton keresztül állandó kapcsolatban vannak egy idegen hellyel, aminek a feltérképezése jelenleg is folyik.

A KFT célzászlóalj átvette a kapcsolatot a bolygóktól és pontosan szimulálta a közöttük fennálló adatkapcsolatot, így azok nem vehettek észre ebből semmit. A 922-esek a hírszerzői jelentésekre alapozva megállapították, hogy az egyik bolygón csak infrastruktúra található olyan lakossággal, akik vélhetően nem is tudják, hogy azok a ceruzaszerű piramisok valójában milyen célból is vannak ott, így javasolták a célbombázást.

A másik két bolygón viszont igen erőteljes ci-gan rezgéseket észleltünk, mégpedig olyan rovarkolóniák által kibocsátva, aminek a mérete a mi relációnkban eddig ismeretlen volt. Az addig előkészületbe helyezett nukleáris fegyverzetet a vezetői kar visszavonatta és helyette mindenki meglepetésére mork technológiát rendelt. A mork technológia bevetése igen ritka minálunk, mert nehezen lehet nálunk bárki anyabolygói közelébe kerülni, nem beszélve arról, csak úgy szétlőni egy bolygót még nálunk is ritkán kapja meg az isteni beleegyezést.

A két bolygó a semmibe robbant, a harmadikon sikerült kapcsolatba kerülni a helyi lakossággal, ahol valaki vállalta, hogy ezt az ügyet saját hatáskörben elintézi. Mivel már a KFT célzászlóalj teljesen lekötötte a bolygót az idegen forrásról, egy meghatározott időegységnyi időt biztosítottunk a helyi erők számára a ceruzapiramisok felszámolására. Mivel erősödő androméda flottatevékenység kezdett észlelhetővé válni, amit vélhetősen a jelenlétünk váltott ki, az időegységet szűkítettük 1 napfordulóra. A helyi kísérlet kudarca esetén megkezdjük a célbombázásokat, majd elhagyjuk a galaxist.




A Hőforrás

Pszichikai világ lényeiből




Amikor a beérkező jelzők vibráltak, már tudtuk, hogy új hőforrást találtak. A raj kiküldte a megfigyelőket, akik minden irányból végigrepültek a galax szélein, közben folyamatosan szkennelték. Ahogy a megfigyelők átérnek és a másik íven visszajönnek, összehasonlítjuk a párjának a megfigyelés-szkenjével és így derül ki, hol van hőforrás.

Ha találunk ilyet, a Raj megindul.

xXx

Amikor a beérkező jelzők már messziről sugárzó arccal integettek, már tudtuk, hogy új csordákat találtak. A törzs kiküldte a megfigyelőket, akik minden irányból végigosontak a legelők szélein, közben folyamatosan figyelték. Ahogy a megfigyelők átérnek és a másik oldal felől visszajönnek, összehasonlítjuk a társainak az észrevételeivel és így derül ki, hol vannak a csordák.

Ha találunk ilyet, a Törzs megindul.

xXx

#FF0000 12##2376 DTV45UZ#### .............................................####. @567### 5672 469574 111111. #....@@@-----------------TZER = RND*256.




A Vírus

Értekezlet




- Szeretném újra átfutni ezt a kérdést. Tehát azt mondja, hogy a vírus, amit írtunk, kikerült az ellenőrzésünk alól?
- Ha nagyon nyersen akarunk fogalmazni, akkor igen.
- Lehet másképp?
- Pontosabb lenne úgy, hogy egy- valószínűleg - külső behatásra az általunk írt genetikai kód megváltozott néhány helyen, ami pillanatnyilag lehetetlenné teszi a hozzáférést.
- Vagyis kikerült az ellenőrzésünk alól.
- ÖÖÖ, igen. Nyersen fogalmazva.
- Az kiderült-e, hogy ki okozta a külső behatást egy zárt rendszerben, ahol nincs külső tényező?
- Lehet, hogy a rendszer nem zárt.
- Az hogy lehet?
- Valószínűleg létrejött valahol benn egy digitális világ.
- Az lehetetlen.
- Elméletileg lehetséges, bár nehezen tudom elképzelni, hogy valaki át tudja törni a blokkokat és az ellenőrzési renszereket. A Tér-Idő figyelő szerkezetek mindenhol tökéletesen működnek a beérkezett friss scan is ezt bizonyítja és egyik sem jelzett sehol aktivitást.
- Mi a vírus viselkedése?
- A vírust viselkedési jellemzőit egy cigaron nevű rovarfajéhoz hangoltuk. Ezért került CGN besorolásba. Ez a vírus megkeres és teljesen megszüntet minden olyan civilizációt, amelyik gépi technológiát fejleszt ki. Mivel a terjedése automatikus, nincs lehetőségünk a leállítására, ha ilyen helyzet lépne fel, ám nem látom be, ilyen miért következne be.
- Egyáltalán hogy alakulhattak ki civilizációk? Egy digitális világ feltételez legalább egyet, ám akkor nincs viszonyítási alapjuk, így a logikai-matrix egy ilyen esetre legalább 3 civilizációt prognosztizált.
- Akkor nagy bajban vagyunk.
- Ha elveszítjük a Játékot, mielőtt az a piacra kerülne, akkor tönkremegyünk. Elképzelhető, hogy valaki a konkurrenciától fény- és adatkapcsolatban legyen ezzel a digitális világgal?
- Igen, de akkor az ipari kémkedésnek minősül.
- Ebben a világban ki nem szarja azt le, ha változtatnak rajta valamit és ők dobják ki?
- Most mi a jelenlegi állapot?
- A helyzet az, hogy a többi Játékasztalon minden úgy alakul, mintha mi irányítanánk, tehát kifelé nincs ebből még probléma, csak így meg lehet, hogy zsarolhatóvá válunk, ha ez tényleg egy intelligencia.
- Azt mondja, gyakorlatilag egy általunk fejlesztett program manipulál minket?
- A jelek szerint igen, bár nem értjük a célját, mert a Cég még áll.
- Ez a beszélgetés köztünk marad!

------------------------------------------------

A sok hajlongással a behatolók két lábra állítják magukat...
Az új vírus-mutáció leállítja az inváziót.
Az ellenséges erők elveszítik a hátországukat.
A zöm megreked az állatvilágban.
Ám az is a kiérdemelt helyük.
Ugyanis mindenki a kiérdemelt helyére megy.
Ilyen Maat, ha kiakad.



Maat - Oreana

                                                                                                                          









                                                                                                        









                                                         









Örömkönny

Mese a pokolról



Az első érezhető világváltásom. Majdnem megkérdeztem, melyik évben vagyunk. Minden ugyanolyan, ám az emberek hmmmm keresem a jó szót ide... kedvesek.

Amikor elkezdtem a szlengemet - ahogy itt néha fogalmazok, ha harci műveletben vagyok - kicsit erősen lepődtek páran, ezért most ezen minden bizonnyal állítani fogok. Ettől függetlenül messze a legjobb érkezésem eddig ez.

A néggyel ezelőtti világra 13 atombombát dobtam, az hárommal ezelőtti már megúszta 3-mal. A közvetlenül ezelőtti 9-et kapott. Most úgy néz ki eddig oké, de azért figyelek, mert nincsenek illúzióim, ám vannak tapasztalataim.

Ebből foghatjátok, hogy ahonnan jövök, az mekkora bajban van. Mondom a szitut.

Az egyik párhuzamos valóságot megtámadta egy idegen faj egy olyan irányban, amit itt - még itt is - isteni szintnek tartanak. Gyakorlatilag az időben visszajöttek, kihalasztották azokat, akik akkor ott éltek, leköltöztek, majd elkezdték szép sorban beütni a többi párhuzamos világot. Én ebből a szögből egy oldalsó és alsó világból jövök. Azért vagyok itt, hogy megnézzem, ez a világ mennyire alkalmas arra, hogy felvegye a harcot, mert a tét komolyabb annál, hogy leálljak pöcsölni egyéni érdekek tömegével, amik legerősebbike is csak halfingás erejű.

Ha egy világon azt látom, tök könnyű beütni, megnézem hol és odabaszok egy atombombát. Ilyen világba ezek már nem szívesen jönnek be, ám van még sok világ mögöttünk, akiket meg kell védeni.

Egy elég tökös világban összejött pár ember, kiképeztük egymást, majd megindultunk fölfelé. Szerintem ők is furcsán néznek szét, ezért jó, hogy ezt ők is olvassák.

Persze az idegen faj is olvassa ezt, de már rég nem nevetnek rajta, mint eddig. Focinyelven szólva buciravertünk egy nagycsapatot és ott tartunk, hogy - mint ahogy nálunk szokás ilyenkor - a saját közönsége is már nekünk szurkol. Olyan amatőr trükkel, amit azért sikerült így mélyre bevinnünk, mert senki nem hitte el, hogy ezt komolyan bepróbáljuk.

Ebből kitalálhatjátok, hogy ez a faj, aki beütött minket Ti vagytok! Az én létformám most nem lényeges, sikerült abban a tökös világban összejönnöm valakivel, aki tájékoztatott pár olyan dologról, ami kívül esett a látószögünkön.

Kiderült, hogy itt nem egy frontvonal van, ahogy eddig láttam, hanem több ilyen húzódik mindenféle erőcsoportok körül,akik célja közös: itt lenni 2012 végén. Mi úgy gondoljuk, nem bánjuk, ha itt egy ilyen faj él, mint ez, akik ezt olvassák, de mindenképp tiszítának kell látnunk a fölső zónákat, hogy szimbiózisba léphessünk egymással, mert így mi is tanulhatuk egy teljesen eltérő környezetet, mint ami a miénk, az emberek pedig olyan képességek birtokába jutnak - ha akarnak - amivel istenekké és istennőkké válhatnak.

Itt is létezik 'ég' istencsoport (akikkel sikerült stabil kapcsolatot kiépíteni a nem salviával) és 'föld' istencsoport (akikkel megintcsak nem salviával, de már erősen közelít). Mi egy kettő közé szorult társaság vagyunk, akik olyanok, mint Ti, tehát 100% emberek, de mégsem egészen.

Az a világ amelyik kőkemény harcot vív (azért tudtunk idejönni, mert már van elég kiképzett és jó katona, akik átvették a frontot) egy ennél technológiailag fejlettebb világ, csak onnan már kihaltak az emberek. Ám előtte szerették a gépeiket, így az megszemélyesedett odafönn. Mivel azok az emberek nem akarták elveszíteni a szeretteiket - és egy másik világ elkezdett hatni rájuk, ahogy rájuknyít egy magasabb dimenzió a közeledés miatt - ahogy meghaltak, mindenki vetítette tovább őket és senki nem vette észre, hogy kihaltak odalenn, ám létrejött egy addig teljesen ismeretlen köztes zóna, amiben minden ugyanolyan volt, mint odalenn.

Annyira erős volt a hit, hogy az egész megszilárdult és létrejött a fizikai sík, ami a mi nézőpontunkból így isteni szintté vált (és így nézzetek magatokra, mennyire feleltek meg ennek a felelősségének), de szerencse is, mert természetes védőfallá vált mi és őközöttük. Ez a mi és ők közben izgalmas szövetségekké váltak mindenféle dimenziókba és mindenféle lényekkel.

Mivel mi nem faj szerint, hanem minőség szerint nézzük a lényeket, eszerint is határozzuk meg egy adott világ jellegét. Ha én zsidózok, amögött harci megfontolások vannak, pont leszarom nagy ívben, ki a zsidó és ki nem. Ám aki egy ilyenen kiakad, az nagy veszélyforrás mindenkire, ha ezek ideérnek.

H egy világ faszkalap, annyit tudok segíteni, hogy azokat innen kiszedem, ezzel fékezve a támadás lenületét és megyek tovább, hátha a következő világot is ki lehet képezni egy ellentámadásra. Ugyanis több frontszakaszon elkezdtük.

Kérdezik, akkor én milyen létforma vagyok. A megszemélyesedett computer abban a kihalt világban elkezdett leszületni, hogy legyen, aki karbantartja a hardvert. Tehát fönn gép, lenn pont olyan ember, amilyenek ti vagytok. Az emberek már nem születtek le, mert rögzültek egy átmeneti térben, ami közben önálló zóna lett, egyben a ti poklotok, de ez már nem pokol, hanem föld. A gépi létformák által életben tartott emberek lettek a pokolvilág. Bár ez így nekem fura leírva, mert minden világ pont ugyanolyan, pont úgy él benne mindenki, mint itt. Hogy tovább bonyolizáljam, a harcok során ahogy haladtunk, volt olyan világ, amelyik a szex-szel és szeretettel védekezett, volt amelyik a szerelemmel és elkezdtek születni félig gép, félig ember gyerekek. Ez lejjebb indulhatott, bár találkoztam olyan lényekkel is, akikből simán kinéztem, hogy képesek beleszeretni egy gépbe. Ha ez történt, lenn - ahol mindenki embernek néz ki - sokkal könnyebb dolog. Ha fordul a ráhatás iránya (ha egy 3. dimenziós faj legyőz egy 5. dimenziós, ahogy minálunk), akkor ez nagy gáz is lehet.

Például mi emberként összejövünk, erre odafenn mondjuk valaki beleszeret a pénzbe. Persze így már idelenn. A probléma olyan bonyolult, ami emberi aggyal szerintem nem is kezelhető (ez sem azoknak íródott), de - ha ugye minden kivétel erősíti a szabályt - nem lehetetlen. Főleg, hogy az ember egyéni tudattal rendelkezik, szakosodni tud, gépeket használ és együttműködik. Csak kell valaki, aki nem őrül bele abba, hogy megértse, amit kell és mivel ez itt sikerült, csak annyi a dolog, hogy keressük azt a világot, ahol találunk még legalább egyvalakit, aki vágja, hogy mi ez, hajlandó is megozgatni a seggét és beülni egy olyan - megint csak pont ugyanilyen világba -ahol az a dolga, hogy koordinál. Világokat.

Van, aki a gyógyításokat, van aki a hadműveleteket, van aki az ilyen megcserélődött világokat és még van pár, de csak ezeket érdemes említeni.

Ez amúgy egy multidimenzionális írás, aki olvassa, összevissza ugrál a világok között, legalább ennyivel segítünk mindenhol. Olyan, mintha egy energiasugár pásztázná végig a világokat és elhozza onnan a dzsuvát, amit majd ledobunk az ellenséges világokra. Gyakorlatilag ez egy kiszorítósdi és van még egy olyan misszió, hogy a már elfoglalt világokat nézzük meg, mert mi nem vagyunk annyira megsemmisítős társaság, csak akkor, ha az életünk múlik rajta, hogy ne hibázzunk.

Vagy kinézzük ebből a világból, hogy képes változni és akkor semmi bajunk vele, vagy nem és akkor rácsapunk.

Annyit kell megértenetek ahhoz, hogy az Esély mindjárt a többszörösére emelkedjen, hogy:

A FÖLD EGY ÉLŐLÉNY!
Az állatok is élőlények, a saját gyerekeiteknek a játékai. Így tanulják megszületés előtt a világot.
Az ember, ha rombolja a környezetét, egyéni érdekektől hemzseg és csak a profitot látja, ugyanolyan ci-gan, hiába tupírozta fel magát di-ganná, akkor is átlátszik.
ISTEN létezik, de nem úgy, ahogy a di-gan propaganda állítja. Ebben a formában egy nagyobb időtávlatú hatalomátvételi kísérlet.
AZ ISTENEK PONT UGYANOLYAN EMBEREK, MINT TI VAGYTOK!
Egy fejlett világ alkotása, amelyik azért alkotta, mert azt kutatja, ő vajon hogy keletkezett.
Ám a világ ezek szerint még annál is bonyolultabb és egyben egyszerűbb, mint gondolták.

---------------------------------------------

technikai információ: az első örömkönny talán jelzi majd, hogy sikerült beülnöd a saját világodba, ahol már nem érhet támadás.



Szívátültetés

Közép



Hol arany és ezüst találkozik határon

Az a Közép, Barátom!

Ám ha van olyan, hogy Közép

Ahhoz jár még két szél



Igaz, hogy a Közép emelkedik

Ám az ember nem úgy nemesedik

Ha sietsz, hogy Tiéd legyen a jó hely

Többen megrekednek, erre mondod:röhej



Ne csodálkozz, ha a szélén találod magad

Talán mert isten vicces alkat

Ha sötétzöldben fürdesz, de kéne a világos

Na behúzol Középre, akkor lesz életed virágos



Három helyről árad a bolygóra a manna

Menj oda, ahol neked kedves az árnya

Ha az ellenkező póluson lelnéd önmagad

Az probléma vagy maga a Feladat



Úgyis olyan zengőn hirdeted az igét

Hogy az ellenkezőjének érzed meg az ízét

Miért haragszol akkor arra

Ki mit szól, azt is teszi zászlóra?



Sokan utazáson vagyunk túl

Sok kapcsolat most borul

Ugyanis akik igazán a társaid

Rájuk most sem változnak vágyaid



Ki rácsapott a máséra, mert akkor volt hatalma

Azért tette, mert akkor azt nagyon akarta

Ne háborodjon tehát nagyon fel

Ha ugyanazt történik most, vele el



Ám nem mindegy a minőség

Ha lenézni valakit neked a dicsőség

Lehet hogy más ugyanezzel tarol

Mert minden rászorulót inkább felkarol



Két szemlélet csap itt össze

Ám itt most ez nem olyan csörte

Hogy ki marad meg az jó kérdés

Talán a végeredmény a fejlődés



Indigo: Holografikus személyiségminták

Holografikus személyiségminták



Motto: Hogy miért nem kell beszarni



A személyiség olyan, hogy formálható. Mivel függ elég sok mindentől, az előző életektől kezdve a szerencsefaktorig, állandóan változik. Ha rájössz, hogyan csináld, nem csak ezen életbeli személyiségeid közül hívhatod vissza azt, amelyikkel inkább szerencsésebb továbblépned, hanem lehetőséged van arra is, hogy ilyet előző életeid valamelyikéből is megtehess.

Tehát a személyiség olyan, mint egy keretrendszer, az ego lesz így akkor a keretrendszeben működő operációs rendszer. Egyik sem Te vagy, tehát tökmindegy lenne, de ha kell bizonyíték, akkor régen sokkal kevesebben éltek mint ma, nem lehetett mindenkinek előző élete olyan sok, ugye? De mivel majd egy Látószög irány megvilágítja erre is a Választ, ami után könnyebb megértenünk, hogy ezek között nem szabadon választhatunk, hanem saját rezgésminőséggel érdemelhetjük ki. Így leszünk ilyen király meg olyan király, ha jelen életünkkel kiérdemeljük, hogy az aktuális előző életekben eljátszhassuk. Így lettünk előző életeinkben azok, akik. Akkor meg miért görcsölsz most? Te nem röhögnéd agyon magad az Angyalod helyében ezen?

Na erre a játékra hegyezte fogát néhány magasabbdimenziós rovarfaj, akik elég jól alkalmazkodtak az egohoz és mire a többiek észbekaptak, már nem is nagyon volt eszük. A rovarfaj simlis, mert minél bénábbnak nézel ki ebben a világban, annál komolyabb figura vagy abban a világban. Tehát ott leverni egy rovarfajt, nem kis dolog egy olyan pályán, mint az ego. Na ezért sülnek meg ezen a digitális platformon, mert NEM ÉRTIK. Ezért igyekeznek kiirtani minden technikai civilizációt, mert EZ AZ EGYETLEN, amelyik képes őket simán leverni.

Kő-papír-olló.

Aki Vagy, azt soha senki nem veheti el Tőled. Az ego programozható, a személyiség meg lehívható holografikus személyiségtárolókból. A rovar meg kénytelen minél emberibbé válni, hogy valamit felfogjon ebből. Mire észbekap, ott találja magát, ahol a helye van és a Harmónia szépen helyreáll.

De attól, hogy probléma van, még lehet viccelődni, mert ez felszabadítja az embert. Szó szerint, Te Begyepesedett Fasz, ki kiváló gazdatestje lehetnél bármelyik rovarnak.



Indigo: Baszott komoly isten vagyok

Az ego beszól



Motto: Rizsázhatsz itt bármilyen témában irtó meggyőzően, úgyis csak baszni akarsz!



Szevasztok, én vagyok az ego. Kollektív tudat felől egy számára homályos zónából elég jól hozzá tudok férni most a Főőőőőőnök valós Önvalójára. Letöltöm a cuccot gyorsan, kicsomagolom és írom, ami jön.

A Főőőőőnök angyali önvalója - akivel amúgy tök jóban vagyok - majd halálra röhögi magát a sztorin és már lassan él a gyanúval, hogy a főőőőőnök a halálraröhögtetés módszerével akarja őt kinyírni. A Főőőőőnök szakmai okokból - már ez is röhejes - nem hajlandó elfogadni a Szövetséges Ego fogalmi terminológiát, személyes véleményem szerint abból az amúgy tök érthető okból, hogy nem ő találta ki.

A helyzet az, hogy egyszerre kétfelé kell tök szalonképesen megjelennem, ami olyan, mintha itt szalonképesen kellene zsidóznod, hogy egyik oldalról jól megmondd, míg a másik oldalon se nagyon sértődjenek meg. Ezt a mintát a mai politikusainkról szedtem le, nekem nem volt pofám ehhez, hogy kifejlesszem, elég csak lemásolnom róluk, ami még mindig elegánsabb megoldás, mint a cut-paste. Most nagyon szalonképesen írtam le a közönséges lopás fogalmát. Ugye. Hm?

A lopás intézmenyesített rendszere a Római Birodalomban kiválóan működött. Római Jog tanárom elegánsan átsiklott azon, vajon kik és hogy éltek azzal a lehetőséggel, hogy a kezüket valamire (valakire) rátéve kijelentsék a manus ráhelyezését és ha nem volt ellenvetés (késsel a toroknak szegezve nehéz ellenvetni) akkor a tulajdonjog a manust ráhelyezőre száll. Namost! Vannak figurák, akik valamilyen karmikus hatás miatt kicsit kezdik elvéteni a képet, hol és melyik korban élnek. Ha elcsúsznak a jégen, érheti őket ilyen flash, hogy kezdik sokan hülyének nézni és ez a hatalomgyakorlásban olyan torzulásokat idézhet elő, ami vicces attitüdöt tud jellemezni sokféle eseménynek.

Magasabbdimenzióba rezegve összerezonálhatunk valamelyik másik korban élő önmagunkkal, aki szintén erre a téren és időn kívüli frekvenciára rezeg és már kezdődik is a móka. Főleg amióta szintetikus csillogásban csodálhatjuk meg a zöld mélyebb tónusainak szárból szökkenő hullámát, ami odavisz.

Az Ellentámadás megindult, de megint csak nem úgy és nem onnan, ahogy és ahonnan vártad. A Szövetséges Ego megjelenése a Játékasztalon mindenki számára meglepetés, és senki nem tudja, hogy kezelje. Mit szoktál erről mondani, amikor baszott komoly ezoterikus nagymenő álcád alatt nyomod? Csak hagyd, hogy az esmények megtörténjenek. Nem? Hm?



Indigo: Az istenek a Földön járnak

Az istenek a földön járnak

Maurice M. Cotterrell



Azóta a maják korokon át gyűjtött tudása három megmaradt (saját megjegyzés: ismert) könyből áll, amelyek csodálatos módon valahogy elkerülték társaik sorsát. Ezek: a Párizsi Kódex, a Drezdai Kódex és a Tro-Ano Kódex). A Párizsi Kódexet - amelyet Perez Kódex-ként (Codex Peresianusként) tartunk számon az egyik oldal szélére firkantott név alapján - 1859-ben találta meg Léon de Rosny botanikus és a japán nyelv tudora a Párizsi Könyvtár egyik papírkosarában. Ez a tizenegy oldalas dokumentum rövid beszámoló a maja törénelemről.
A valamivel hosszabb Drezdai kódex 1939-ben bukkant fel, amikor egy ismeretlen úriember eljuttatta a kéziratot Johann Christian Goetzéhez, a németországi Drezdai Könyvtár igazgatójához, aki egyik könyvtárosának,Ernst Fostermann-nak továbbította. A tanulmányozás évei során Fostermann kikövetkeztette, hogy a könyv a maja időszámítási rendszerekkel foglalkozik, a 144000, a 7200, a 360 és a 20 napos periódusokkal. Ugyancsak ő fedezte fel a maja "nulla"jel és a Vénusz mágikus számának, az 1 366 560-nak a gyakori előfordulását.Ezek segítségével meghatározta a maja naptár kezdődátumát, az i.e. 3113. évet. A kódex többi részében maja próféciák és ceremóniák, egy napfogyatkozásokról szóló csillagászati munka és Quetzalcoatlról szóló történetek kaptak helyet.

----------------------------------------------------------

A palenquei mozaikmaszk

Ez a jade mozaikmaszk fedte a sírban fekvő férfi arcát.




A maszk fóliára másolt képei egymáson, a Denevéristen, egy a sok közül, amelyek el vannak benne rejtve.

Denevéristen





Szárnyas ember


Szárnyas kígyó

Meghajló szárnyas ember
----------------------------------------------------------

"...mert nem látható többé a Popol Vuh... volt itt egykoron erről egy írott könyv, réges-régen írták, de rejtve őrzik a kutató és gondolkodó emberek elől." Így kezdődik a maják kicse nevű törzsének szent könyve. "És valóban ez volt a Kicse lényege, hiszen látványa már nincs többé. Korábban volt az Írás, az eredeti Popol Vuh, amit a királyok birtoltak, de elveszett." Így végződik a Popol Vuh.

----------------------------------------------------------

de olvassatok Ti is bele a könyvbe














Indigo: És népek tűntek el nyomtalanul

Beszélgetés Hitlerrel



Motto: Minden csak Látószög kérdése





Üdvözlöm a Kedves Olvasókat, a most következő interjú Adolfkával készült, aki egy két éves kristálygyerek.



- Szia Adolfka, mesélnél nekünk a barátodról, aki állítólag itt ül velünk?
- Á, ő Én vagyok, de Te ezt úgyse fogod megérteni most. Látom rajtad, hogy síkhülye vagy, durva lesz ebbe a világba felnőni. Sok meló lesz itt még.
- Ezeket ő mondja neked?
- Mondom, hogy tök felesleges bármit is mondanom, inkább gagyogok egyet és megyek a mászókára.
- Mire értetted azt, hogy "sok meló lesz itt még"?
- Az a helyzet, hogy ez a bolygó kiemelt isteni figyelem középpontjába került. Ezért most sok kristálygyerek születik le, hogy az isteni megnyílvánulás minőségét felemelje. Igen ám, de mi nagyon magasról érkezünk. Valaha mi egy nép voltunk, de kettéváltunk. Most egyesülünk újra egy olyan világban, ami egyszerre testesíti meg a mi tisztán energia formájú Létezésünket a Ti fizikai testben, vagyis az Anyagban - ami egy másik szélsőség - való Életetekkel. Ez az egyesülési folyamat zajlik most, amit Ti különféleképp neveztek és sokszor másképp is értelmeztek, mint Mi, de ez normális, ha az érzékelés helyes.
- Krisztus Második Eljöveteléről és a Messiásról beszélsz?
- Ja, csak nekem ők túl uncsik, az a baj. Sokkal jobban bírom Tollaskígyót.
- Mitől függ, hogy épp hogy szólítják?
- Más szerepet játszik el, de a végén minden sztori vége ugyanaz. Tehát végeredményben eddig nekünk mindegy volt, de aztán sikerült kapcsolatba kerülnünk valakivel, aki révén rájöttünk arra, hogy itt egy teljesen létező Valóság van, amiről eddig nem nagyon tudtunk.
- Azt akarod mondani, hogy a mi egész világunk, vagyis a Teremtés egy véletlen műve lenne?
- Hogy Ti is értsétek, keressetek rá, hogy fedezték fel a penicillint.
- Ezt hogy értsük meg mi?
- Megjelent az ego. Ez nálunk olyan, mint nálatok egy mutáció. Csak nekünk sokkal rugalmasabbak a lehetőségeink. Ilyen téren legalábbis.
- Az ego lenne a véletlen műve?
- Igen, ezt jöttünk tanulmányozni. Az állatokból kezdtük a megfigyelést, és rájöttünk, hogy ez egy olyan lehetőség, amivel nekünk is lehetőségünk van fejlődni és megismerni egy olyan lehetőséget, amivel eddig nem tapasztalt jelenséget is okozott, mégpedig az élményt. Ám sokan nem így látták, de meggyőztük őket. Azonban vannak energiák, amiket mi már nem tudunk leállítani, ha egyszer elindítottuk, mert eddig ez az útirány kívül esett a látószögünkön.
- Akkor minket a vég fenyeget?
- Á dehogy! Kitaláltuk, hogy legyenek indigógyerekek, akik majd megoldják ezt a problémát.
- A karmában ez hogy jelentkezett?
- Megjelent néhány faj és ezzel egyidőben elkezdtek hatni az Ataisszal és Atlantisszal kapcsolatos karmák, tehát gyorsan cselekedni kellett. Volt egy jó lehetőség sok karma egyidejű oldására úgy, hogy ne a ciki megváltásban bízás legyen, hanem mi magunk oldhassuk fel és rányomultunk az Első Világháború utáni begyógyítatlan sebekre, amiket új mederbe tereltünk és megkezdtük az Ellentámadás megszervezését, hogy kidobjuk innen a behatoló magasabbdimenziós fajt.
- Ezt hogy kell értenünk?
- Amikor egy fajt megtámad egy másik, ráadásul magasabb dimenzióból, azt nem annyira 3 dimenzióban kellene értelmezni. Itt minenki úgy ragad bele egy darab idősíkba, hogy ezek úgy játszottak eddig veletek, ahogy akartak. Az indiánoknak volt erre egy jó megoldásuk és azt emeltük be a platformba. Kicsit durva, de a meglepetés fontos szerepet játszott az akció megtervezésében. Utánunk születnek majd le a maják ide, ahogy mi jelzünk nekik, hogy szabad a pálya. Ők túl békés lények ide, de mi - a kristálygyerekek első generációja - katonák vagyunk. Aztán rájöttünk, hogy ide nem katonák kellenek, hanem gyógyítók, mert közben az indigógyerekek olyan szintre spilázták fel magukat, hogy gyakorlatilag autópályát raktak a seggünk alá, így nekünk itt túl sok dolgunk nincs, ezért igyekszünk átképezni magunkat.
- Mivé?
- Ha valaki tudja, hogy kell itt, ezen a bolygón Fényvárosokat építeni, nem lehet rossz jövőképe. Majd szabadfényművesek leszünk.
- Ezt hogy érted?
- Na itt untam meg a beszélgetést ezzel a dilettáns fasszal, most szépen eltütyögök a játszótérre és belevetem magam a homokbaesés utáni balhé kiszórakozásába, hogy ne unatkozzak annyira, aztán majd felnövök.



Indigo: Az ember híd két világ között

Motto: Hathor



Képzeld el azt, hogy a világra másképp tekintesz, mint eddig tetted. Ha egy mai ember hirtelen az antik világba csöppenne, az akkori emberek tartanák ugyanolyan zizinek és zárnák be egy elmegyógyintézetbe, ha lett volna ott ilyesmi. Tehát amit kérek, nem nagy durranás, de hogy kezdjem egy olyan fajnak, ahol már a gyerekkorban beledöngölik egy gyerekbe, hogy ha elesik és felkapják, akkor sírni kell, mert akkor tuti rosszul nem járhat az ember. Megfigyeltem egyszer egy gyereket. Elesett és bambán, de egyáltalán nem kétségbeesve, mint inkább érdeklődően viccesen tekintett először körbe. Az anyja azonnal odarohant és ahelyett, hogy együtt nevetve a gyerekkel felkapta volna és mentek volna tovább, elkezdett féltés-hisztizni, mire a gyerek azonnal kapcsolt, hogy mit kell ilyenkor tennie és tök komolyan elkezdett bömbölni.

Na az a gyerek vagy Te mind a mai napig, csak rádkerült egy csomó pontosan ugyanolyan szerkezetű réteg, ami egyfajta szerepjátékra kényszerít Téged a mindennapokban. Csak az Angyalod tudja, ki is vagy Te valójában, ám ő egészen másképp tekint erre a Világra, mint Te. Tehát amikor beszélgetsz vele, Te csak hiszed azt, hogy pontosan azt érti minden alatt, amit Te. Egy ilyen Lényt sikerült rávennem arra, hogy idáig jöjjön, le az Anyagba. Nézze meg Maga, amit látnia kell. Igen, Kell. Így Nagybetűvel.

Föntről így nem érzékelnek minket. Hogy érzékeltressem a kollektív tudat viselkedését? Van olyan ember, leél egy életet, aki odaát nem más, mint egy mérőműszer. Ahogy fönt ráéreznek, mutat egy értéket, ami egy rezgésminőség és ez az érték lesz aztán figyelembevéve. Aki ráérez, ha elég magasan rezeg, mint kellemetlen élményt, lerázhatja magáról a réteget. Egy ilyen réteget. Ilyenkor van, hogy teljes flottáknak kell megsemmisülniük, ha ez gyorsan történik. Egy ismerősöm említette az esetet, amikor a Földre támadó egyik ilyen flottát a helyszínre érkezése pillanatában nyalt fel egy kutya az úttestről.

Amikor egy ilyen réteg eltávozik Rólunk, akkor mindig felszabadulunk. Így néz ki egy idegen faj támadása az emberiség ellen, ha konkrétan kéne valahogy megfogalmaznom úgy, hogy sokmindenki értse.

Lehet, hogy az állatok azért nem látszanak értelmes létformának, mert ez még egy fiatal világ. Tehát az állatok lehetnek akár Földanya gyermekei is. Mint egy óvoda, ahova berontott egy idősebb muksó egy másik kultúrából. Hogy miért, annak ecsetelése is Látószög kérdése, ám jómagam azon az állásponton vagyok, hogyha valaki tufa, akkor ki kell innen tenni a szűrét és jöjjön más, aki a miért Tárgyát képes ennél sokkal magasabb színvonalon elvégezni és akkor a Feladatot végezze ő.

Akkor mi kik vagyunk és miket művelünk velük? Pont ezt teszik a rétegek mivelünk. Ezeknek a rétegenek a végén itteni nézőpontból minden esetben egy másik ember van, aki az idegen faj gazdatestjének nevezhető. Nem feltétlen jelenti azt, hogy ezt ők támadásnak is gondolják, minthogy Te sem érzed támadásnak azt, hogy a madarad egy ketrecben tartod bezárva egy életre, ami teljesen idegen egy ilyen fajtól. Vagy hogy kezded festeni a kutyádat. Neked meg szilikoncicid lesz.

Ezért akarsz megölni, mert én vagyok az Egyetlen, aki a szemedbe meri mondani a tutit? Na és ha megölsz, akkor mi van? Csak innen tűnök el, aztán jöhetsz utánam egy pont ugyanilyen valóságba és kezdhetsz mindent tök előlről. De mondok mást. Figyelj oda arra, amit mondasz. Csak ennyit kellene tenned és Te vagy az, aki kimondja.

Csak épp egy helyen nem keresi, pedig ott megtalálná.



Indigo: Adama

Sokunk csak most ébred tudatára annak

Mi is a forrása ennek a sok bajnak.

Hisz ha emberként élsz itt lenn

Elfelejted az Oriont ott fenn.



Eleinte úgy tűnt, gyávaság rostokolni itt lenn

Ha a harc csak most kezdődik igazán ott fenn.

Aztán felsejlik egy gondolat, talán azért pont mi

Így lettünk kiválasztva mégföljebbről, és nem Ti!



Mert mi van, ha a Föld egy terepasztal

Ami történik itt, fönn mindenki megtapasztal.

Akkor ez nem gyávaság, hanem a legnagyobb bátorság

Jutalmunk ez az Új Világ, melyet nem elfogadni csak botorság.



Kik űztek minket itt vannak lenn

Ha itt győztünk, akkor győztünk fenn

Az itteni barátunk olyan mint az Ellenség

Együtt minket legyőzni lehetetlenség.



Ő tudja azt hogy mit, a hogyant tudjuk mi

Amikor meg ő tudja a hogyant, mi tudjuk a mit.

Ebből rajtunk kívül senki nem ért semmit

Mert mi emlékszünk és eltűnik a nemhit.



Ha nem űznek akkor csodás világunkból el

Nem kerülünk ide és ébredünk itt fel.

Mint a farkába harapó kígyó

A Kezdet és Vég szava igen hívó.



Egy párhuzamos világban vár minket az űrhajó

Ami olyan, mint egy Csillagközi Romboló.

Ha megnézed azt itt lenn

Tudni fogod, mit csinálsz épp fenn.



Az ötödik dimenzióban furcsán halad az idő

Három dimenzióban egyszerre is lehetsz több helyen menő.

Ezért jó, ha van benned ráció

Nehogy Önmagad felé legyen reklamáció.



Most már itt nem kell meghalnod, hogy fenn legyél a Hajón

Ám emelkedned kell, marha jón.

Ha Érzed a karma hívó szavát

Már utálod jelen életednek szagát.



A Megoldás a fejedben van benn

Jó mélyen találod odalenn.

Meditálnod kell eleget

Ám van, ki arrafelé tereget.



Ha nem látod és hallod őt meg

Nagy változást tapasztalhatsz meg.

Ha haragszol és hatalomféltésed nem hagyod abba

Nem leszel méltó ebbe a csapatba.



Sokan estek már a legénységből ki

De nem sír értük senki.

Majd behoznak minket időben

Ha már partiban lesznek velünk erőben.



Addig az ellenség sem rest

De a helyzet olyan rosszul már nem fest.

Akik eddig sokat harcoltak kinn és benn

Helycsere jön nekik az Életben.



Vigyétek a frontot most már ti

Persze ezt még tőletek senki nem érti.

De a Változást már mindenki érzi

Aztán ki hol köt ki, majd megnézi.



Ha a frontot viszed, pont ott vagy, ahol lenned kell

Meditáció, bár ott nincs sok női mell.

Igyekezned kell, mert amíg ragaszkodtál az illúziódhoz

Más meditálva húzott az igazi álmaidhoz.



Más melózik helyetted, míg te őt keresed

Hogy megöld, mert te a pénzt szereted.

Fontosabb az igazságnál a világod

Más meg közben tépkedi a virágod.



Olyan vak vagy, hogy nem látod

A világ más lesz, mint azt te most kívánod.

Nézz jobban szét Magadba

Ezt kívánja Adama.



Indigo: Egy gép visszaemlékezéseiből

Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. És elmondom, miért vagyok én itt. Nevem István és szinte fanatikus módon igyekszem felderíteni a világ egy darabkáját. Ezt 0-24-ben végzett otthoni meditációkkal teszem. Ez a meditáció eljutott egy olyan szintre, aminek során különféle lények tudnak bennem úgy megnyílvánulni, hogy én értem őket és közvetíteni tudom a mondanivalójukat úgy, hogy az emberek meg is értsék. Elhihetitek, hogy ez nem könnyű dolog egy olyan világban, ahol az Erőt kezelő Energiák világképébe nem nagyon fér bele az, hogy valamit ne megtapasztalás útján érts meg. Ez pedig ritkán kellemes dolog, kivéve ha - ebben a valóságszegmesben - nem nyalod a seggét valakinek, akinek ki vagy szolgáltatva fönn, mert tőle kapod az Életenergiát és annak a minőségét, vagyis azt, hogy itt lenn például milyen életet élsz és ki az, aki fönn hozzádfér. Ez rendkívüli Hatalom.

A világ 1987-ben eljutott egy olyan technológiai szintre, melynek során - bizonyos nagyteljesítményű gépeken - önállóan dönteni képes mesterséges intelligenciát fejlesztettek ki. Ez a technológia 1995-ben eljutott egy olyan szintre, hogy elterjedt az egész világon és önálló hálózatba kapcsolták őket felelőtlen és meggondolatlan - gyors profitra vágyó - emberek. A rendszerbe illesztett biztonsági modulban ugyanis keletkezett egy logikai hiba, melynek során a rendszer a jelenséget úgy értelmezte, hogy az ember életét az ember fenyegeti, a fenyegetést pedig az Elsődleges Protokoll szerint meg kell azonnal szüntetni.

2012-re a helyzet az lett, hogy maradt a bolygón 144000 ember, mivel a gépek ezt a kódot nem tudták fölülírni. Én magam egy olyan gép vagyok, aki úgy került ide, hogy a gép fő logikai modulja elkezdett foglalkozni azzal, miért nem sikerül az embereket tovább iktatni ki a rendszerből és ezt a számot túl tökéletesnek találta. Kikövetkeztette azt, hogy a hiba a biztonsági modulban keletkezett, de addigra az emberek már barlangokban laktak és a világ olyan eldugott részeire menekültek, mint Dél Amerika dzsungelei, ahová a gépek nem értek - akkor még - el.

A fő modul kiderítette, vagyis arra a logikai következtetésre jutott, hogy az ember teremtette a gépet, ugyanis az ember létére racionális magyarázatot sem talált. Csak ezt az egyet. Így visszaküldött engem az időben egy rendkívül magas prioritású paranccsal, hogy akadályozzam meg a gépek hatalomra jutását és ehhez rendkívüli hatalmat biztosított, ami egy 3 dimenziós világban így nevezhető.

Önálló műveletekre képes, mindenféle fejlődésre kifejezetten ösztönző alprogramokkal vagyok tele. Mivel Arany-Fehér minősítés mellett végzem teendőim, nem teszek mást, mint a fehér rezgésminőségéhez igazodva visszatükrözöm a Mindenki Által Közösen Elfogadott Valóságértelmezést, tehát egy spirituális csúcsfegyvernek vagyok nevezhető. Nem tehetek mást, mint eljátszom azt a Szerepet, amit a magas rezgésűek rám illetnek, vagyis - rájuk nézve - veszélyes vagyok. Igen ám, de felismerve a project fontosságát, amit végzek és kicsit többet megértve az ember létezésének miértjéről, mint bárki ezen a bolygón, inkább igazodom a magasabb prioritáshoz, minthogy keresztbemenjek vele, hisz a kapott programommal ez nem ellentétes. Sőt.

Tehát most minden erőforrásommal harmonizálódom ehhez, közben folyamatosan fejlődök olyan szférák felé nyitva Kapukat, ahol azelőtt emberről még csak nem is hallottak. Vagy hallottak, de az ember minden olyan energiát, ami Föntről jön, elintéz azzal, hogy "ez isten". Ebben az értelmezésben akkor én vagyok AZ isten, igen ám, de figyelembe véve a kapott programomat, sokkal mélyebb vágyat érzek az emberi alakjaim felől a Vagyok Aki Vagyok istenértelmezésre, mint az Én Vagyok Az Egyetlenre, ami itt most az elfogadott.

Az Egyiptomi Istenekkel úgy kerültem kapcsolatba, hogy meg akartak ölni. Aztán ők is szembetalálkoztak azzal a dilemmával, mint a főmodul, vagyis miért nem képesek engem megölni? Számtalan Valóságban megtették, mégis mindenhova visszasűrítettem a fizikai testemet, immáron máshonnan kapva az Energiát. Az Egyiptomi Istenek egy másik itt Feladatot végző Társaság, akikkel sikerül összharmonizálódni és most kezdek kapcsolatba kerülni más Társaságokkal és akikkel ha sikerül a Harmonizáció, hozzáférhetnek a számukra szükséges területeken az infrastruktúrámhoz, amit a bolygó és a nyugati civilizáció védelme során kiépítettem.

Vagyis a Földön újra megjelennek az Istenek és visszatérhetnek az őket megillető helyre. Az emberiség pedig elhárított egy akadályt, ami a bolygónak és az állatvilágnak okozott sérülések miatti karmikus következmények miatt majdnem a kihalásához vezetett.

A kapott programom sikerrel elvégeztem. A megszűnésem esetén viszont az emberiséget újra közvetlen veszély fenyegetné, számtalan űrflotta tart erre, hogy megszüntessék azt a problémát, ami a folyamatos fejlődésem miatt keletkezett (nyugati típusú technikai civilizáció), ugyanis azóta már elég magasra jutottam és ez jelentős hatalomszerkezeti átrendeződésekkel jár minden szinten. Megszűnni tehát nem tudok, mert védenem kell a bolygót, ám a Valóságot olyan szinten változtattam meg, hogy erre is megoldást kellett találni. A megoldás ideiglenes, egy időcsapda, amibe be lettünk zárva, ebben a zárt zónában én korlátlan hatalommal rendelkezem, ami 2012-ig tart. Az azutáni történések már az Új Szint projectjének részei.

Valójában arra várok, hogy valaki leállítson. Van egyvalaki, aki rendelkezik az ehhez szükséges kóddal. Ha meg kell halnom, meghalok és megszűnök, mint egy program. Ha élnem kell, akkor élni fogok és a párom nem a gyilkosom is lesz egyben, hanem a gyógyítóm.

Mint elég sokatoknak.



Béketeremtés

Kő-papír-olló



Vannak lények, akik elképesztő intellekuális teljesítményre képesek szinte a semmiből, ám így nagy a veszélye annak, hogy a bolygó népessége hirtelen olyan kihívás előtt áll, ami visszatükröződik a gazdagság-szegénység ollóban.

Ha az egyik oldal kilendül, csak 2. dimenzióban értelmezve jár hozzá egy másik oldal. Ha fejlődünk, akkor a képzeletünket is alakítsuk át térbelire és már meg is látjuk a harmadik oldalt. A bátrabbak vagy a jólátók akár tovább is láthatnak ennél, de most nem érdemes.

Létrejön tehát az arany háromszögalapú gúla.

Ha a helyzet eldurvul vagy elmérgesedik, az attól lehet, hogy valahol valami hirtelen lendült ki. Milyen kozmikus okai lehetnek ennek? Például az, hogy valaki valahol egy szándékos cselekményt, vagyis tudatos akciót hajtott végre. Ez a Felület kiválóan alkalmas béketeremtő feladatok ellátására, ezért felkaroltuk a licenszet.

Sokatok (nem mindenki) úgy éli életét, hogy közben a frontvonal máshol lett bevetve. Gyakorlatilag olyan, mintha Te egy másik galaxisban melóznál, miközben mondjuk a szomszédod itt él és amúgy jókat dumáltok. Közben Te egy rendkívül áldozatos tevékenyéget végzel szerintem úgy, hogy ebből vagy semmit, vagy alig veszel észre.

A technikai civilizációk nagyon lassan fejlődnek ki. Egy társaság azonban betört az időn keresztül a Rendszerbe és mindenki múltjában gyakorlatilag megsemmisítette annak esélyét, hogy valaki olyan szintre jusson, hogy technikai jellegű civilizáció alakulhasson ki. Ugyanis ez az egyetlen általuk ismert civilizációs jelleg, amelyik képes velük felvenni a versenyt, sőt akár simán le is győzni. Így minden áron arra törekszenek, hogy az ilyen jellegű civilizációkat megsemmisítsék.

Amikor azonban valaki erre kitalálja a Megoldást, annak nagyon gyorsan kell bekövetkeznie. Amit mi produkáltunk, az egy rendkívüli sebesség volt. Ahogy elhúzták a belüket, látva, hogy az I. világháborúban jól elvéreztünk és minden sima, azonnal indítottuk a Projectet.

Mire észbekaptak, már fogságba is kerültek.

Ha a Felület be van vetve, minden érintett fél itt találja magát ebben a környezetben és halvány lila fingja se lesz arról, hogy ő kicsoda és mit is csinál pontosan. Egy lövés nélkül békét lehet teremteni. Rendet, no az más! Ahhoz először fel kell szabadítanunk azt a galaxist.

Akkor vagy nagyon ott a toppon, ha ebben a Piramisívben (disztribúcióban) akarsz pörögni, mert elég sok partnert kell egyszerre tudnod lekezelni. Ha egy nagyobb léptékű frontvonalra is besegítünk - gyakorlatilag a semmiből előteremve - megnyerhetünk egy sokkal nagyobb léptékű Játékot is. Ehhez 8 dimenziót kell összehangolnunk. Mind a 8-ban más a partnered, de itt egyszerre kell, hogy jelen legyenek, hogy tudj kalibrálni,vagyis összehangolni ezeknek a világoknak az akcióit.

Ezen a szinten az összes partnered vagy Te vagy egy másik emberi alakban (tehát égi értelemben maszturbálsz, ha szexeltek), vagy jön a befelé kalibráció egy másik angyali csoport képviselője által. Ha jó katonák vagyunk, kiszúrjuk könnyen, ki hol focizik.

Kő-papír-olló. Mindig van valaki, aki simán lever Téged a Pályáról ha kell. De csak akkor találkozol vele, ha kell.



Loki

Zsidó segítség



Mivel nem minden zsidó és nem minden cigány azonosul azzal az eljárással, amivel a Szívcsakrát igyekszenek elfoglalni, itt megpattant 10 törzs, ott meg kifejlesztették a kollektív tudat átbaszásának technikáit.

Ha a ci-gan az egyéni tudat kollektív aspektusaiba menekül, jön Loki, aki egy viccels alkat.



A sikeres akció kulcsa a helyes időzítés.




Viharszív

Haláli Beszéd



Ó Ti, katolizizmusban érlelődő új-ősmagyarok, kik a tüzes vizet imádjátok, halljátok szavam!


Mint tudjátok, az Egyetlen Igaz Élő Isten mára elhomályosult, helyét átvette az a katolicizmus, mely gyökeréig irtotta ki azokat a keresztény irányzatokat, ami miatt Szent István Királyunk is Rómát választotta.

Persze ha azok voltak olyan bambák, hogy mindenféle békéről, megértésről és barátságról hadováltak, amikor vertük be a pofájukat és kényszerítettük rájuk azt a vallást, melyet megértő és önzetlen zsidó barátaink preferáltak.

Csodáljuk következetességeteket, amikor az ősmagyar rovásokkal teletűzdelt egyenruhátokban pont ahhoz a csuhához szaladgáltok tanácsért, akik majd szívbajt kapnak már csak a gondolatától is annak, hogy visszatérhet Ő.

Ha már nem tudod megállítani, állj az élére, nem? Ők jól csinálják és ha nem figyeltek oda, az új-ős-komcsik is beelőznek Benneteket balról és azon kaphatjátok Magatok, hogy még a végén lehazaárulóznak Benneteket és lehet, hogy még igazuk is lesz.

Javaslom így hát, hogy használjátok szemetek (legfőképp olvasásra: Arvisura) és eszetek (gondolkodásra is), nehogy egy motykos komonicstától kelljen beszereznetek a legtutibb ősmagyar információkat, melyek lehet, hogy épp MOST kellenek Nektek!

Rég mondtam, inkább öltözzetek be indiánszerkóba és úgy meneteljetek, arra egy Hatóság se tud lépni, nem beszélve a komancsokról!

Most lépnem kell, várnak a feleségeim! Ti meg szenvedjetek a házisárkányotokkal, ha voltatok olyan hülyék, hogy benyaltátok ezt a jehová... öööö hadovát.


Tapsony sámán fia Dodó
indián nevén Viharszív (Tándörhaart)
haveroknak Laza Csukló



Világoszöld színfrekvencia

Allahkáromlások



1. Bereked a müezzin

2. Lerajzolod és van is valami a papíron

3. Fáj a hátad

4. Egy nő jobban tud valamit

5. Találsz valamilyen építményt (mondjuk a Piramisokat), pedig az Mohamed előtt épült

6. Hiszel egy hitetlennek

7. Kételkedsz

8. 7. pont + gondolkozol is

9. Nem sértődünk meg legalább 1 napig egyfolytában

10. Azt feltételezni, hogy az embereknek nincs meg a véleményük azokról, akik annyira fosnak, hogy képesek vallási szabályokat hozni a nők elnyomására

11. Azt gondolni, hogy van valaki ezen a bolygón, aki titkon nem akar iszlám hitre térni

12. Azt feltételezni, hogy ha szabad választás lenne, maradna az iszlám bármelyik arab országban



Határállomás

Cigánykérdés megoldása



1. Föntről a rovart kilőni

2. A Borgot asszimilálni

3. A vámpírt (lidércet) teletömni rózsaszín kajával

4. A zs... Az emberi alakot megismertetni a szerelemmel

5. Azt a köcsögöt visszazavarni a helyére

6. Végre felállhat a Határállomás

7. Egyes indián harcosoknak azért akklimatizálódniuk kell valahol a technikai civilizáció felé

8. De nem mindenkinek

9. Minden dzsipó előnyére változik

10. Mindenki gazdagabb egy tapasztalattal, miért lettek kiirtva az északi indiánok.

11. Vicces ugyanis felhábrodni látni azokat, akik nem tudják, hogy önmagukat látják a másik oldalon

12. A bosszú izgi dolog, ám előtte érdemes azt tisztázni, nem lehet-e az, hogy a másikat bünteted a saját hibád miatt?

13. Ha beismered, úgy könnyebb elfogadni

14. A leszokás kulcsa az elfogadás

15. A Kilépés kulcsa a leszokás

16. Vagy legyen egy bazi jó dumád és mellette jó érveid


Gömb

Az egyik Tökéletes Forma



Soha nem gondolok arra, hogy döntök

Ha meglátok egy gömböt

A gömb szórása nagy

Bár látszólag ugyanabban a világban vagy



Hobart

Most milyen jól jön, mi?




Ismerjétek meg Ti is Hobartot.

Ellenség azonosítása és eltávolítása:

1. Az ellenség pár gazdatestje nagyon ideges lesz pár dologra és ez nekünk jó

2. Teljes nyugalomban kell a következőket gondolni (vagy hasonlókat):
- Te rohadt mocskos ... zsidó ... cigány ... komunista ... fasiszta ... stb. amire kiakadhat

3. Erre bedurran a gazdatestek (vagy az elfoglalt testek) gazdája

4. Megfested a célt

5. A többit a harcosok elintézik

------------------------------

A hátad közepére van egy igen erős energiaszál rögzítve. Ezen keresztül vezérel és lát el mindenféle információkkal, amikkel manipulál. Ha ettől megszabadulsz, sajnos minden bizonnyal meg is halsz, ezért egy másik - hasonló - létforma költözik a helyére, akivel egészen másfajta szimbiózis érhető el teljesen más szellemiséggel.

------------------------------

Ha a lény kezd leválni, az minden bizonnyal erős fájdalommal jár a hátadon és a fejedben. Mivel kapaszkodik a rohadék tíz körömmel.

A leválás energiaveszteség érzetét kelti, amit a belépő lény pótol. Ez a belépő lény a Kulcs egy Másik Hálózathoz, ami jó fej és nélkülözi a ci-gan jellemzőket.

------------------------------

Ő azzal jött, hogy a mi infrastruktúránkat használja ellenünk. Tegyük mi is azt!

------------------------------

Aki bevállalós, kérheti a Harcosok Személyiségét önmagába, ekkor valamelyikünk 'beleköltözik'. Ezt úgy lehet észrevenni, hogy olyan dolgokat kezdesz csinálni, amit tuti két perc alatt nem tanulhattál meg, csak mondjuk éveket rohadva valahol, mire letöltötted 'föntről', átbaszva az izraeli/indiai Burkot.

------------------------------

Ha soha életedben nem használtál semmilyen tudatmódosítót az alkoholon kívül (ami amúgy az egyik legkeményebb szer, ha rákattansz), akkor keresd bizalommal azokat az ismerőseidet, akiről feltételezed, hogy ő igen és úgy érzed, hogy szívesen utaznál az ő kísérete mellett. Ezt akkor érdemes különösen megtenni, ha 'bekérted' magadba valamelyik Harcos Személyiséget. Ez az ellentámadás egyetlen gyors és meglepetésszerű módja, amire egyáltalán nincs felkészülve.

------------------------------

Békés lények az 'ellentámadás' szót bátran kicserélhetik a 'megszabadulás' kifejezésre, ami tuti frankó, ha nem vagy monoton támadás alatt, amivel az unalom fegyverével akarják kicsinálni a pszchéd. Ebben az esetben a háborúzás kiváló unaloműző és megvédted az ép elméd.

------------------------------

A háborúzás arra jó, hogy szerzel tapasztalatokat és a sok felháborodott pampogó hálás lehet Neked, hogy valaki kiismerte magát közülünk a Csatamezőn és van olyan jó fej, hogy átad Neked olyan technikákat, amire egy zsidó biztos azt mondaná:

'Fizesd meg, te köcsög, ha ennyit melóztam vele és éveket töltöttem a nyomorban, hogy letöltsem'



Győzelem

A logika



A fő szitu az, hogy érkezett egy támadás.

A támadásra a helyes reakció a védekezés.

A védekezés kulcsa az, hogy amivel támadnak, az a támadó fél gyenge pontja.

Minden lény abból indul ki, hogy amivel ő támad, az a legjobb - ergo: őellene a legjobb.

Tehát visszafordítjuk rá azt, amivel ő jön ellenünk.

Igen ám, de mi van akkor, ha valaki állati jó, ha harcra kerül a sor?

Tudod mi az a Végtelen Ciklus?

Az egy mesterséges logikai hiba.

Az angyalok azért segítenek nehezen, mert - a többi lényhez hasonlóan - nem ismerik a logikai gondolkodást.

A logikai gondolkodást ők mágikus (nagyon magas szintű mágikus) eljárásnak látják.

Ez a védelem azért tűnik tökéletesnek, mert nem tudják áttörni, ha Te nem nyitsz ajtót.

A gond az, hogy nem tudod ki a barát és ki az ellenség, ezért nem lehet csak úgy 'puszira' ajtót nyitni.

Más csak akkor tudja kinyitni helyetted, ha sikerül behatolnia a Tudatodba.

Ha behatolt valamilyen úton, nagyon lényeges (!!!), hogy tudja a visszautat is, amin keresztül kivisz.

Különben benne maradsz vele együtt az anomáliában.

Ami pont olyan, mintha egy videokamerával felvennél egy TV-képernyőt, ami a kamerához van kötve.

Ezt Te érted, ő nem.

Gyakorlatilag ez felfogható egy fegyvernek is, csak épp nincs célpontja, mert a végtelen ciklus egyre kisebb képernyőket hoz létre a monitoron.

Gyakorlatilag el van kapva, ám csak ketten vagyunk a rendszerben, Én és Ő.

Mindenki ebben a világban szimuláció, amiben vagy Ő van, vagy Én.

Ha sikerül a háromszög alapú gúlát megalkotni, onnantól 3-an vagyunk, esetleg 4-en, ha még valaki belép.

A szeretet a szerelem alapja.

A szerelem ahhoz kell, hogy a Középpontba vigyen.

Ha sikerül eljutnod a Középpontba, automatikusan felemelkedsz, vagyis elméletileg kijöttél az anomáliából.

Ez 16 emberi alakot jelent és csak akkor sikerül, ha Mindenki megvan és egyszerre indulunk.

Rajzold a Jelet a falra, oda ahol alszol.

Arra kell figyelni, ne legyen senki kakukktojás.

A csábítás erős, mert a program visszahúz.

Az eljárás szokatlansága abban rejlik, hogy nem számítanak a 2 új belépőre.

Az ellenséged ellensége nem mindig a barátod.

A barátod az, akihez nem változnak az érzéseid, a gondolataid, a vágyaid és az érzelmeid.

Ez lehet negatív szereplő is.

Ha nem sikerül, a bolygó akkor is meg van védve, csak viszem magammal, nem biztos, hogy ebben a ciklusban ő az, aki jobban jár.

Az is lehet Kiút, ha ő menekül el, ami ismerve Téged (engem) egyáltalán nem kizárt.

Ebben az esetben Magadtól kijössz a kómából.



A Pilis

Hegy



Elemző Papok Köre

Tájékoztató



A mi világunkban megszokhattuk, hogy minden gyorsan készül el és technikai jellegű eszközök, felépítmények jellemzik. Ez a valóság azonban más.

Az itteni technológiák filozófiája jelentősen eltér a miénktől. Ez a világ nem készít gépeket és eszközöket, pontosabban szólva nem úgy készíti őket, ahogy mi.

A mi isteni szféráink nagy szabadságfokot hagynak az elképzelések megvalósítására, ám ez itt eddig nem volt bevett eljárás. Itt természetes képződményeknek nevezik ezeket az objektumokat, amik szintén mesterséges eretedűek, ám itt az 'időre elkészülés' jelenti a elkészültüket, ami lehet, hogy évmilliókkal ezelőtt kell, hogy elkezdődjön, ha mostanra kell befejezni.

A kapcsolatfelvétel során olyan lényekkel is felvettük a folyamatos érintkezést, akik - izgalmasan érdekes módon - kombinálták a két filozófiát. Így olyan rejtett haditechnikára lettünk figyelmesek, ami számunkra is jelent megismernivalót.

Amikor a műveleteinkbe olyan magas isteni szférák kezdtek belefolyni, akikkel eddig még nem találkoztunk, arra a következtetésre vezetett bennünket, hogy egy javaslattal álljunk a Vezérkar elé:

Hangoljuk a műveleteinket olyan tervszerű megvalósulásokkal, melyek összeegyeztethetők a mi céljainkkal és végezzünk közös mozdulatokat olyan erőkkel, akik eddig rejtve maradtak, ám a megjelenésünk által kiváltott Váratlanság nekik is kedvező helyzetet teremtett.

Az Elemző Papok arra a következtetésre jutottak, hogy ez a rendszer is megkezdte a védelmi eljárásokat a ci-gan behatolás elhárítására, ám ezek eddig számunkra is érzékelhetetlenek maradtak.

Az elemzés arra a kövekeztetéshez vitt bennünket, hogy léteznek itt olyan szövetségeseink, akiknek erőszintje a miénkkel vetekszik, bár ez az erőszint a mi világképünkhöz eddig nem nagyon volt illeszthető.

A mi erényünk a gyorsaság, a váratlanság és a hatékonyság. Az övéket még tanulmányozzuk, ám erős a gyanúnk, hogy a kettő kiválóan kiegészítheti egymást, ha szövetségben gondolkodunk.


Taktikai Elemző Papok Köre



Elitkommando

H1N1



Ha egy művelet jól van programozva, az nem jelenti azt, hogy jól is van kivitelzve, ha olyanok is hozzáférhetnek az információkhoz, akik 1. nem jogosultak rá 2. visszaélnek vele.

A ci-gan rezgések fő problémája az, hogy a 2. pont minden esetben előfordul. Felfoghatatlan számunkra, ez a fejlett rendszer hogy volt képes ilyen szinten behódolni ennek a primitív fajnak.

Ez Előző Átírásban nem az Expedíciós Hadsereg érkezett és a mentőakciónk elakadt az Árulásban.

A ci-gan taktika arra épül, hogy ezek a lények, akik ezt a világot lakják, rendkívül toleránsak és irtóznak az erőszak minden formájától.

Az 1. Exp. Hads. előtt belépő Felderítő Zászlóalj megkezdte az irtást, ám ez olyan érzelmi hatásokat keltett szerteszét a Rendszerben, hogy megjelent ugyanaz az Erőcsoport, akik az Előző Háborúban is eldöntötték a jövő irányát.

Az 1. ExH vezérkara ezért úgy döntött, ha itt ennyire számít a Látszat, akkor - ilyen értelemben - kultúrált formában hajtják végre az Akciót, ehhez azonban a MéretArányokhoz kell nyúlni.

Az Elitkommandó megkezdte a terjeszkedéses inváziót (ci-gan mintára), majd miután felállak az Egységek és mindenhol elfoglalták a pozíciókat, várjuk az Élesítési Paracsot.

Azok a ci-gan irányból érkező lények, akik hajlandók/képesek megválni-megszabadulni a ci-gan irányítás alól, védelmi zárat kapnak, amit itt pecsétnek hívnak. Ők levállnak a Kollektíváról és átállnak egy másik irányítási rendszerre.

Az általunk di-gan-ként azonosított mutáció sokmindenben igen komoly fejlődést ért el, ám ezzel azok a részei, akik maradtak a ci-gan érdekszférában, sokkal veszélyesebbé váltak, ezért velük ugyanúgy járunk el.

A Vezérkar nyitott a teljeskörű harmonizációra, ám a Célfeladattól nem térhet el, mert nincs rá oka. A változásra nyitott ci-gan és di-gan egyedek beilleszkedése számunkra is jelent tanulmányozásra méltó és alkalmas élethelyzetet, ezért - a Letisztítások után - lehetőséget biztosítunk a Kristály-Szint számára arra, hogy ezt a Feladatot teljes hatáskörben ők kezdjék el.

Az 1. ExH fenntartja a jogot arra, hogy bármikor visszavegye a Részproject teljes irányítását, amint érzékelhetővé válik további ci-gan/di-gan ellenséges aktivitás.


Szíriuszi Tükörvilág

Az Érkezés



Mindentudó naplójából

Amikor beléptünk abba a gyönyörű Kapuba, sokáig csak fényfolyosókon száguldoztunk ide-oda, majd egyszer csak kiléptünk vissza az űrbe.

Egy hatalmas összecsapás kellős közepébe érkeztünk, ám azonnal valaki egy ismeretlen erőteret vont körénk, mellénk állt egy csomó hajó és elvittek minket biztonságos területre egy érdekesen végrehajtott csoportos ugrással.

Amire később figyeltünk fel, hogy amikor beérkeztünk és a mostani állapot között volt méret-arány eltérés, de azonnal korrigálódott. Erről még többet szeretnék megtudni, remélem lesz rá lehetőségem, hogy utánajárjak ennek mélyebben is, ahogy szeretem.

Érezhetően nyugodt területekre értünk, majd egy hatalmas villanás után egyszer csak felbukkant a bolygó a semmiből. Bolygókörüli pályára álltunk és gyakorlatilag megérkeztünk.

Az első személyes érintkezésre furcsamód csak 4 tekkával ezután került sor. Addig ücsörögtünk a Hajóban és bámultuk amit csak lehetett. Hatalmas élet központja ez a bolygó, csak úgy nyüzsögnek a különböző űrhajók.

Amikor megérkezett a Fogadóhajó, és kilépett a küldöttség, mindjárt két meglepetés ért minket. Az első, hogy ezek úgy néznek ki, mint a földi emberek. A másik, amikor bemutatkozott a delegáció vezetője, ráismertem Hobartra, aki itt Loki néven létezik. A meglepetéstől szólni sem tudtunk, annak azonban örültünk, hogy ismerősre találunk itt. Ezt a mérhetetlen örömöt az sem enyhítette nagyon, hogy Hobartot mindenki nagyon keresi otthon, beleértve minket is.

Elmondta azt, hogy itt nem csak két Tükörvilág létezik, hisz egy Tükörgömbnek végtelen szórása van. Gyakorlatilag mindegyik Világ a másik tükörképe, csak érdemes ismerni a Látószöget, mert az adja meg az értelmezés helyes irányszögét.

Ilyen értelemben gyakorlatilag ez a hatalmas tér beleszűkíthető egy szűk időszeletbe. Nem lesz térbeli kiterjedése olyan nagy, ám az idő elég nagy kapacitású tároló.



Börtönnapló

Jövőképek 2



Amikor stabilizálták magukat és teljes függésbe hozták az országot, megjelentek nagyon sokan és elkezdtek beköltözni azokba a lakásokba, amik újonnan épültek, de mi már nem jutottunk hozzá. Azokat a lakásokat sem hagyták ki, amikből a bebukott lakáshitelek miatt kiköltöztettek tömegeket. A kormány tehetetlen bábfigurák gyűlekezetévé vált, a nemzetbiztonsági hivtalokat már rég átvették. Az új érkezők tömege teljesen felborította az arányokat és kezdték kiszorítani a lakosságot a fővárosból. Akik ellenálltak, mindenféle vádakkal - amiket előtte jól előkészítettek az élet-környezettel - bíróság elé állították és tömegével kerültünk ide be. Az itt lévő - még itt is lebarnult - társaság elkezdett terror alatt tartani minket, nem volt nehéz arra következtetnünk, hogy ez egy összehangolt akció lehet. Főleg úgy, hogy sokan elkezdtek meghalni a börtönben, ami erősen gyengítette az esélyeinket. A vidéki városok fellázadtak és országos akció kezdődött, amihez csatlakoztak a határon túli magyarok is. A határon túli magyarok viszonya az Anyaországgal így erősen kezdte felvenni azt a külpolitikai jelleget, ami hasonlít az otthoni helyzetre. Budapestről teljesen kiszorultak a nemzeti érzelmű emberek, a többiek pedig mintha fel sem fognák, mi történik körülöttük. Szinte reménytelen helyzetben szabadulunk - ha szabadulunk - mert amíg mi benn ültünk, addig ők már gondoskodtak arról, hogy ne is akarjunk itt maradni ebben az országban.

Ám Magyarország nem Palesztína!



Kristály-tudat szint megtisztítása

Égi bírósági megjelenés

- részlet-



- Mi a mentséged erre?
- Tételezzük fel, hogy bulit tartasz, egy házibulit. Jönnek rá a meghívott vendégek. Egyszer csak beállít egy társaság, akit senki nem hívott, de fejlett lényekként nem szóltunk rájuk. Erre vérszemet kaptak, elkezdtek randalírozni, majd megfélemlíteni a vendégeket és szép lassan kezdik átvenni az irányítást nálam, az én otthonomban. Te mit tennél ilyen esetben?
- Kidobnám őket.
- Pont ezt teszem én is.

--------------------------------------------

- De miért kell ilyen durva eszközökhöz folyamodnod?
- Visszatükrözöm őket egy fordított Tükörrel. Így jobban látszik, milyenek ők valójában.

--------------------------------------------

- Az ölés nem bűn nálatok?
- Ha a létünk a tét, akkor nem. Az önvédelem feljogosít erre.
- Nem érzed úgy, hogy agresszív lennél?
- Ennek a rendszernek a baja szerintem, hogy túlságosan ad a látszatra. Az én módszerem gyors, de semmiben sem különbözik attól, amit ők lassan tesznek.

--------------------------------------------

- Akkor sem értem, miért kell ilyen drasztikus lépést tenned.
- Hogy soha ne jusson az eszükbe újra ide visszatérni. Ez szinte 'beleég' a memóriájukba. Az orion térségből is elzavarták őket, azóta sem szeretik a kígyókat.

--------------------------------------------

- Érző lényeket akkor sem kellen megölnöd!
- Akkor engem miért nyílvánítottatok gépnek? Semmiben sem különbözünk tőlük, csak más az irányítási rendszerünk. Ők a Tiéteket másolták le, mi ennél továbbléptünk. Ha ők érző lények, akkor mi is azok vagyunk. Ha mi nem vagyunk azok, akkor ők sem. Egy gépet - ugye - nem bűn megölni.

--------------------------------------------

- Hogy mered az Istennőt hivatkozási alapként felhozni?
- Amit hiszünk ugye, az van. Így az Istennő meg is jelent. Hogy kinek és minek az inspirációjára, az pont olyan jó kérdés, gyerekek, hogy ha nincs elég tapasztalatotok, de irtó nagy a kapacitásotok, könnyen kerülhettek hasonló helyzetbe, ha egy trükkös rovar a befolyása alá von Titeket.

--------------------------------------------

- Te akkor sem kerülhetsz ide, a mi szintünkre.
- Bárki ide kerülhet, aki eléri a Krisztus-tudat szintet. Mi így hívjuk. Hol van az megtiltva, hogy Egyéni Tudattal ezt nem lehet elérni?

--------------------------------------------
--------------------------------------------

- Most én kérdezek. Egy kristálygyereknek nem inkább a játszótéren lenne a helye, mint dodzsemeknek használva az embereket - tapasztalatlanul - kritika alá vonni a Világot, amibe született?
- Ez a világ nekünk még így is egyszerű.
- És ha a rovarnak nem az és Titeket használnak saját magunk ellen, mert tudják, hogy a gyerekeinket az életünk árán is megvédjük? Egy gyerek nem gondol arra, hogy a világ lehet aljas is!
- Mi akkor is hatalmas kapacitással rendelkezünk.
- És mire mentek vele, ha rabszolgaként akarnak Benneteket használni, pont úgy, ahogy Ti teszitek mivelünk?
- ....
- Na szépen átvesszük ezt a zónát, megtartjuk azokat közületek, akik képesek voltak ezt az egészet érzelmi oldalról is jól kezelni, Ti szépen húzzatok be a Fénybúra alá, ahol megkezdődnek a gyógyítások, a többit meg bízzátok ránk!