2013. június 17., hétfő

Indiántánc

A Téli Napforduló Ünnepe tele lesz varázslatokkal, és megváltoztat minket. Rég várunk erre. Eltűnik Akbal és érkeznek a Színek!

Azon keveseknél, akiknek sikerült az Átlag fölé rezegniük, már megkezdődhettek ezek a pompázatos események megvalósulásai, ám az angyalok szóltak, hogy úgy talán jobb lesz, ha páran még lenn maradnak. Azt mondják 'tesztelnék a hirtelen változások reakcióit'.

Harcosaink még meditálnak, a nők közben végzik a teendőiket és örülnek, hogy a pasik egy ideig nincsenek. Elkészítik nekik az ételeiket, rendben tartják a meditálóhelyeket aztán csajbulizhatnak ezerrel. Persze nekünk vigyáznunk kell, mert ha elkapja őket a tűzes szellem, nehogy valamelyik ellenséges törzs felé csatangoljanak, aztán majd jól nem tudunk velük elszámolni. Vagy az esetleges új jövevénnyel nem tudunk elszámolni, úgyhogy ezt most komolyan vesszük.

Könnyebb látszólag a dolgunk a női harcosokkal, akik nincsenek sokan, de akik vannak, azok nagyon ott vannak. A nők őket is kiszolgálhatják, de ők valamiért férfiszemélyzetet kértek és így jártunk velük el. A női harcosokkal jó vigyázni, még indián relációban sem túl etikusak, pedig olyan itt nincs is.

Amióta a rovarok riadót fújtak, sok harcosunk lépett át a 'Jövő Birodalmába', hogy megállítsuk valahogy ezt a kívülről érkező energialöketet. A Szövetséges Törzsek is ellátnak időnként információkkal, ahogy a harcosok felérnek, szólunk nekik ezekről, vagy ha sürgősen kell nekik, akkor a mentálfutár elivszi nekik a határig, ahol mindig ott vannak közülük.

Az új üzenetek már nem hasonlítanak az eddigiekhez. Más a hangjuk.

Össze kell hívni a Törzsi Tanácsot, majd a Szövetséges Törzsi Tanácsot, majd a szövetségeseknek kell összehívniuk olyan tanácsokat, ahol azok a törzsek is jelen vannak, akik az ellenségeink, de ők nem és ilyeneket nekünk is sokat kell még csinálnunk.

De előbb-utóbb mindenki igent mond és akkor megvan az Új Egységes Álláspont!

Jó ez az indián demokrácia. Főleg ha gyorsan kell valami.