2013. június 17., hétfő

Védelmi állások felvétele

Shauker Átszervezés




Eredeti elképzelés szerint a Shauker Flotta végezte volna a harci és a rendfenntartó tevékenységet is, ám a galaxis itt élő lényei jelezték igényüket arra, hogy a műveletekbe ők is bekapcsolódjanak.

A helyzetelemzés után a Vezérkar arra a megállapításra jutott, hogy amennyiben ezek a lények hajlandók arra, hogy közös legénységet állítsanak fel magukból az eddig megszokott homogén helyett, akkor sokkal alkalmasabbak bizonyos célfeladatokra, mint azt bárki is gondolta volna az ő vonatkozásukban.

Így a 1.Sh Hadsereg megszabadul néhány olyan feladattól, ami szétosztotta volna a Flottáinkat, egyben építő jellegű kapcsolatfelvétel lehetőségét teremtette meg azáltal, hogy ennek a közös legénységnek teljes jogú tagjává válik egy harcászati tiszt is, akit mi jelölünk a saját tisztikarunkból.

A harcászati tisz csak akkor veszi át a hajó irányítását, ha harci helyzet áll elő. Ő koordinálja az erre ideérkező szükséges shauker hajókat és vezeti a harci műveleteket. Amint a közvetlen harci helyzet már nem áll fenn, a mindenkori hajó kapitánya újra az illetékes.

A shauker műveletek így kifelé védelmi jellegűekké, befelé rendfenntartó műveletekké válnak. Néhány bolygón felmerült az igény arra, hogy azokat a szabadcsapatokat és kalózokat, akik zavarják a békés kereskedelmet és hajóforgalmat, számoljuk fel.

A 444-es Speciális Hadosztály ezért ezeket a feladatokat megkezdte.

A 666-os Speciális Elithadosztály megkapta az információkat egy Föld nevű bolygó koordinátáiról. A helyszínre érkezése pillanatában felállítottunk egy hasonló tér-idő-xXx-xxx erőteret, amely lehetetlenné teszi azt, hogy bárki, aki e szint alatt ártó szándékkal közeledne, célját soha ne érje el.

A fogadóegységek felkészültek az Arany Sugár szétterítésére.