2013. június 17., hétfő

Ilyet még ezelőtt soha nem láttam

Minő Szerencsétlenség és Milyen Nagy Szerencse ért Minket.

A tavaszi Virágnyílás Ünnepén, amire már két hónapja készül a bolygónak ez a Szelete egyszercsak arra lettünk figyelmesek, hogy a Korba Légió harcosai szokatlanul idegesekké váltak. A rezgésük is olyanná vált, hogy ez kezdte aggodalommal eltölteni a Nagytanácsot is, mert veszélyeztette már a Tiszta Állapotot a Főáramban.

Bár függetlenek vagyunk (csak a vezetőinket jelölik ők ki), mégsem illik nekünk felhíni erre a Harcosok figyelmét, ezért a Nagytanács vette közvetlen ellenőrzése alá az ügyet. Ez sokat nem számított jelen esetben, mert a Bollah nem volt hajlandó fogadni őket. Ez újabb aggodalmakat vetett fel és idehívtuk a Szetta papokat.

A Szetta papok egy jóslatban hisznek, mi szerint meg fog jelenni Tettewa isten és megszabadít minket. Aztán az események szóról szóra úgy történtek, ahogy a papok mondták.

Az égen egyszercsak megjelent egy furcsa hajó. Már majdnem földet ért, amikor a Korba fegyverei működésbe léptek. Képzelhetitek a lakosság döbbenetét. A Korba Légió azonnal a helyszínre érkezett és ami utána történt, az örökre megváltoztatta a Bolygót. Egy csapat idegen igen erős rezgése érte a Főáramot és ez olyan hatást keltett, mintha átrendezné azt. Az addig létező Nagy Egy számtalan darabra esett szét, ám ezek a darabok mégis egy Egészet alkottak, csak másképp nyílvánultak meg. Mivel az események hatása miatt sokakat kellett a hirtelen a Mélytransz Gyógyállapotba helyezni, azonnal megváltozott a bolygón lévők energiatikai aránya.

Bár maguk a lények nem néztek ki veszedelmesnek, kedvesen mosolyogtak, bár erősen szorította őket a Korba Burok és csak szűklépésben tudtak araszolgatni. Rendezetten jöttek, szürke egyenöltözet volt rajtuk és azt tapasztaltuk, hogy ezek meleg lények, de volt bennük valami más is, ami a Szetta papok által gerjesztett rezgésekre hasonlított.

Ahogy bevitték őket a Várba, azonnal Nagy Népgyűlést hívtunk össze, hogy megvitassuk a kialakult helyzetet. Éppen Doszer Nagymester beszélt, amikor hatalmas robbanás rázta meg a Szent Anyaföldet, majd követte még másik kettő. A következő négy akkor ért bennünket, amikor először levegőhöz jutottunk. A Tömeg teljesen ledermendt, mert nem jött az isteni kötél és így tanácstalanokká váltunk. Ha nincs kötél, ki fog bennünket vezetni? Ha nincs kötél, hogyhogy élünk? Ez ellentétes vallásunk alaptételével, csak a szakadár Szetták tudnak láthatóan határozottan és magabiztosan mozogni.

A Szetták azonnal bementek a Várba és kapcsolatba léptek az idegenekkel. Ekkor az idegenek kijöttek közénk és láthatóan felmérték a helyzetet, de nem tűntek idegesnek, ami nagyban megkönnyítette a Főáram helyreállítását. Sőt, kifejezetten segítséget is kaptunk tőlük, mert szokatlanul sokat nevettek, ahogy jártak-keltek közöttünk. Tényleg barátságos fickóknak tűnnek, ezért vidáman készülünk a Tárgyalásra, ami állítólag egy istennel történik, aki egy Másik Világból érkezett.